Kovászna Megye Tanácsa kéri, hogy a jelenleg Sepsiszentgyörgy tulajdonában, és a Háromszék Táncegyüttes ügykezelésében levő épület a megye közvagyonába kerüljön.
2017. január 28., 20:292017. január 28., 20:29
2017. január 28., 20:332017. január 28., 20:33
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott, erre azért van szükség, hogy beruházásokat tudjanak eszközölni. Eddig senki nem tudott pénzt költeni az épület felújítására, mert a város tulajdonában volt, de a megyei tanács alárendelt intézményeként, a Háromszék Táncegyüttes használta, így sem a városi, sem a megyei önkormányzat nem különíthetett el erre a célra közpénzt.
Ha az ingatlan átkerül a megye közvagyonába, megkezdik a felújítását – ígéri Tamás Sándor. Hozzátette, arra kérte a Háromszék Táncegyüttes vezetőit, és minden tagját, hogy állítsanak össze egy mindenre kiterjedő igénylistát, és ezt igyekeznek a következő két évben megoldani. A tervek szerint liftet szerelnek be, hogy a jelmezeket és a díszleteket könnyebben lehessen szállítani, korszerűsítik a szellőzőrendszert, mert jelenleg „egy másfél órás előadás nemcsak a táncosokat, hanem a nézőket is megizzasztja”.
Tamás Sándor elmondta, a színvonalas tánccsoport megérdemli, hogy előadásait és próbáit megfelelő körülmények között tartsa, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a táncosok és a zenészek bére is 50 százalékkal nőtt.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!