
Új igazgatója van a Művészeti Népiskolának Sepsiszentgyörgyön, de feltételezések szerint törvénytelenség történt a versenyvizsgán. A kormányhivatal rendben találta a pályázat menetét.
2013. június 12., 18:212013. június 12., 18:21
2013. június 12., 18:532013. június 12., 18:53
Az április közepén kiírt versenyvizsgát Gáj Nándor ifjúsági tanácsadó nyerte, a másik pályázó Szilágyi Zsolt Herbert, az iskola tanára, a Vox Humana Kamarakórus karnagya volt. A kétlépcsős vizsga összesített eredménye szerint Gáj Nándor 9,05-ös átlagot ért el, míg Szilágyi Zsolt Herbert 8,93-at.
Az eredmény kihirdetését követően felháborodást keltett az új igazgató személye, több sepsiszentgyörgyi művész és a népiskola tanárai is értetlenül fogadták az eredményt. Ugyanakkor törvénytelennek tartották a versenyvizsga megszervezését is, mivel szerintük a felhívásból kimaradt az egyik legfontosabb kitétel: szakintézményt csak kulturális és menedzsment végzettséggel rendelkező személy vezethet. A 2009/269-es számú törvény által módosításokkal és kiegészítésekkel jóváhagyott, a művelődési közintézmények menedzsmentjéről szóló 2008/189-es számú sürgősségi kormányrendelet 3. cikkelyének c alpontja rendelkezik erről a feltételről, amelyet a vizsga meghirdetésekor nem írtak elő – állították a tanárok.
Gáj Nándor megkeresésünkre elmondta, látott egy állásfelhívást egy intézmény menedzseri állására, amelyet megpályázott, és nagyobb eredményt ért el, mint a másik jelentkező, így ő kapta a munkahelyet. Elmondása szerint a kulturális végzettségről és tapasztalatról szóló feltételről nem tudott, és nem is írt ilyet az önéletrajzába, mivel nem rendelkezik vele. Ugyanakkor angol nyelvből újravizsgázott, mivel nem fogadták el oklevelét, informatikából is szintén vizsgázott, csakúgy mint jelölttársa, Szilágyi Zsolt Herbert.
Szilágyi tudomásul vette az eredményt, és megkeresésünkre kifejtette: a versenyvizsga feltételei és eredménye is megtalálható a megyei önkormányzat honlapján, és valóban nem szerepelt benne az egyik feltétel. Véleménye szerint a fellebbezési bizottság is ugyanolyan politikai színezetű lett volna, mint akik a vizsgamunkákat elbírálták, így nem sok értelmét látta a kifogások megfogalmazásának. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy minden épeszű ember látja és elismeri, hogy egy művészeti iskolát nem lehet kulturális felkészültség nélkül vezetni. „Ez olyan, mintha én a zenetanári diplomámmal egy gyár igazgatója lennék. Ez a jelenség kommunista jellegű, amikor a cipészből államelnök lett. A művészeti intézményeket arra szakosodott emberek kellene vezessék, és bízom, bízunk benne, hogy így is lesz” – mondta a karnagy.
A versenyvizsga eredményét múlt hét szerdáig lehetett megfellebbezni, ez azonban nem történt meg. Szilágyi Zsolt Herbert viszont feljelentést tett a Kovászna megyei kormányhivatalnál, miszerint törvénytelen volt a kiírás. Dumitru Marinescu kormánybiztos a Székelyhon.ronak elmondta: átiratot küldtek a megyei önkormányzthoz és kivizsgálták az esetet, de nem állapítottak meg törvénytelenséget. A prefektus azt is kifejtette, hogy nem hatásköre a kormányhivatalnak az ilyen esetek megoldása, mivel nem történt törvénytelenség.
A Kovászna megye tanácsának alelnöke, Nagy József portálkunknak elmondta: a pályázati kiírást tanácshatározattal fogadták el, nem volt törvénytelen, sőt az önkormányzat jogászai is átnézték a dokumentációt. Az alelnök hozzátette: a fellebbezési időszak lejárt, így utólagos reklamációt nem fogadnak el.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!