Fantomcégek Háromszéken

Ebben az évben több mint tíz szélhámos csapta be a háromszékieket, de több brassói lakótársulás is áldozatául esett a Kovászna megyei csalóknak.

Szabó Enikő

2014. február 13., 15:362014. február 13., 15:36

Eddig összesen nyolc bejelentés érkezett különböző brassói lakótársulásoktól, bizonyos tömbház-felújítási szerződések be nem tartása miatt.

„Hidvégen lassan mindenki építkezési szakember, számos bejegyzett cég működik, amely hőszigetelést, külső felújításokat végezhet. A gond az, hogy ezek a vállalkozások a brassói tömbházak lakótársulásait becsapták. A rendelések, és az előlegek felvétele után az állványaikkal együtt eltűnnek a munkavégzés helyszínéről – közölte portálunkkal Mircea Diacon. A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője elmondta, hogy az ellenőrök eddig három hidvégi egyéni vállalkozóra szabtak ki egyenként tízezer lejes bírságot, és az egyik esetet a rendőrségen is jelentették. A többi hasonló ügyük még megoldásra vár.

Uzonban egy műanyag nyílászárókat forgalmazó fantomcéget lepleztek le, azaz érték volna tetten, ha a vállalkozás székhelyeként megjelölt ingatlan nem egy lakott családi ház lenne. Ebben az esetben a fogyasztóvédelmisek négy panaszt vizsgáltak. Az előlegek begyűjtésével okozott kár több mint 30 ezer lej – tájékoztatott a főfelügyelő.

Ugyanakkor kilenc panaszt jegyeztek egy modell-ügynökség tevékenységével kapcsolatban is, ebben az esetben szintén a rendőrséghez fordult a fogyasztóvédelmi hivatal. A tavaly bejegyzett ügynökség bevásárlóközpontokban ámította a szülőket, hogy 4 és 18 év közötti gyerekeikből valódi sztárt nevelnek. A szülők egyenként 700 lej előleget fizettek, hogy csemetéjük színész, táncos vagy éppen fotómodell karrierjét „egyengessék”, azonban az ügynökség eltűnt a megyeszékhelyről. Mircea Diacon azt mondta, tudomása van arról, hogy a szóban forgó cég ellen Vrancea megyében is rendőrségi eljárás indult, hisz ott három hónapig „tevékenykedtek”.

Az elmúlt időszak egyik legismertebb fantomcégei azonban a több mint 140 rendőrségi bejelentést begyűjtő, azonos tulajdonosú JobLászló és West Herad Kft-k.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
Hirdetés