
Hatástalan volt a Montana szálloda volt alkalmazottjainak bukaresti tiltakozó akciója, ugyanakkor a Társadalmi Párbeszéd Bizottság ülésén sem jelentek meg a Sind Tour Trading Kft. képviselői.
2014. február 06., 16:552014. február 06., 16:55
Az épülettulajdonos CNSLR Frăția szakszervezet központi intézménye előtt, és a szállodát menedzselő Sind Tour Trading Kft. székhelyén, Bukarestben tiltakoztak, február 5-én a Sanitas szakszervezet tagjai a tömeges elbocsátások ellen. A szakszervezeti tömb képviselőihez memorandumot nyújtottak be és ígéretet kaptak a tárgyalások szorgalmazására – mondta el Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet megyei vezetője.
Mint arról már beszámoltunk, az elmúlt hét szerdájától a Sind Tour Trading Kft. még tíz személynek bontotta fel a munkaszerződését, miután több hétig sztrájkőrséggel, és éhségsztrájkkal is próbálták tárgyalóasztalhoz hívni a feleket újraalkalmazásuk érdekében. Ugyanakkor február 6-án, csütörtökön, a Kovászna megyei kormánybiztosi hivatal szervezésében összeült a Társadalmi Párbeszéd Bizottság, melyre meghívták az összes érintett szervezetet és hivatalt, de a szállodát működtető cég képviselői nem jelentek meg – számolt be Neagovici.
Az elbocsátottak száma már harmincötre emelkedett, és a mintegy huszonkilenc megmaradt alkalmazott a gyógyturizmus szezonnyitásáig, tehát március végéig kényszerszabadságon van. A szakszervezeti bizalmi szerint, mivel nem történt előrelépés az ügyben, júliusig keddenként tiltakoznak a szálloda előtt.
Vasile Neagovici elmondta, hogy a Társadalmi Párbeszéd Bizottság ülésén felvetődött az az javaslat is, hogy a gyógyturizmusban észlelhető katasztrofális helyzeten javíthatna, ha az állami támogatású kezelőjegyeket a téli időszakban lehetne felhasználni, és nyáron fizetős vendégeknek lehetne kezelési, üdülési csomagokat kínálni. Ez a gyógyturizmusban dolgozók számára egész éves foglalkoztatottságot eredményezne. A javaslatot konkrét tanulmányok és tervek elkészítése után benyújtják úgy az egészségügyi, mint a turisztikai minisztériumnak.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
szóljon hozzá!