Hirdetés
Hirdetés

Év végére elkészülhet a kézdivásárhelyi DAC-tó körüli szabadidőközpont

Jelenleg a munkálatok 60 százalékánál tartanak, év végére elérhetik a százat

Jelenleg a munkálatok 60 százalékánál tartanak, év végére elérhetik a százat

Fotó: Dénes Botond

A 2010-es évek végén pályáztak, 2020-ban írták alá a szerződést, három év késéssel kezdtek hozzá, és közben a kivitelező is csődöt jelentett. Most mégis úgy tűnik, év végére befejezhetik a kézdivásárhelyi DAC-tó körüli munkálatok első részét.

Kocsis Károly

2025. augusztus 31., 15:002025. augusztus 31., 15:00

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere 2020 tavaszán írta alá azt a finanszírozási szerződést, amely az egykori katonanevelde teljes felújítását és kulturális intézménnyé történő átalakítását, valamint a helyiek által – a korábban itt működő begyűjtő-központ után egyszerűen csak – DAC-nak nevezett tó, tulajdonképpen a Kászon-patak egyik holtága környékének szabadidőközponttá való átalakítását célozta. A kettős tervhez pályázat révén

23 millió lejt nyertek európai uniós forrásokból, amihez az önkormányzat 8 millió lejnyi önrész hozzátevését vállalta.

A 31 millió lejes összköltségből akkor közel 11 millió lejt szántak az elhanyagolt, 7160 négyzetméteres DAC-tó és környéke, összesen 24 107 négyzetméternyi terület hasznossá tételére. A terv zöldövezet, korszerű, minden korosztály számára kikapcsolódási lehetőséget kínáló szabadidős központ létrehozását célozta

kerékpárúttal, padokkal, piknikező helyekkel, pontonhidakkal, pavilonokkal, ökovécékkel és 20 parkolóval.

Az ötletgazdák még játszóteret képzeltek el ide, valamint egy olyan rész kialakítását is, ahol a tanárok különféle szabadtéri tevékenységeket szervezhetnek, különös tekintettel a biodiverzitás közvetlen tanulmányozására, meg oktatáson kívüli tevékenységeket az ökológia és a környezetvédelem témái kapcsán. A köztéri bútorokra a városháza külön közbeszerzési eljárást írt ki.

•  Fotó: Dénes Botond Galéria

Fotó: Dénes Botond

A kivitelező csődöt jelentett

Az eredeti terv szerint a munkálatokat 2023. november 30-ig kellett volna befejezni, ám különféle objektív okok folytán a kivitelezés megcsúszott. A kaszárnyát 2025 elejére sikerült ugyan befejezni, a tó környékén azonban több ízben is megtorpant az előrehaladás. A kivitelező eleve csak 2023 tavaszán kezdte el a terület rendezését.

Az idő múlásával, az inflálódás, illetve a minimálbér-emelések folytán az eredeti költségek is megnövekedtek, így az önkormányzatnak már akkor 4 millió lejes hitelhez kellett folyamodnia (a már meglévő 10 millió lejes kölcsön mellé) ezek, illetve az önrész fedezésére, valamint a járóbeteg-rendelő építésére.

A bukaresti cég munkapontot létesített, lakó- és raktárkonténereket szállított a területre.

2024 áprilisára jórészt kitakarították a nádast, az évek hosszú során felgyülemlett hulladék többségét is sikerült kiszedni, és úgy tűnt, pár hónapom belül elkészülhet a szabadidőközpont. Augusztusban azonban a kivitelező váratlanul csődöt jelentett, és noha azt ígérte, a munkálatokat befejezi, a munkapontra lakat került, a területet pedig elkezdte visszahódítani a természet.

•  Fotó: Dénes Botond Galéria

Fotó: Dénes Botond

Áprilistól ismét dolgoznak

Szeptemberre kiderült, a DAC-tó szabadidőközponttá való átalakításához még 4,8 millió lejre lesz szüksége a városnak, hogy ne bukja az addigi befektetést, ezért – valamint más projektek továbbvitele érdekében – az önkormányzat hitelvonalat nyitott.

2025 áprilisában aztán a kivitelező alkalmazottjai, köztük Srí-Lanka-i vendégmunkások ismét visszatértek a telepre.

Azóta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – folytatják a munkát, és hozzáfogtak azon kiszolgálóépület felhúzásához is, amely nemcsak raktérként szolgál majd, de rossz idő esetén az emberek is behúzódhatnak oda.

Amint azt Szilveszter Szabolcs alpolgármestertől megtudtuk, a beruházás szerződésben szereplő értéke közel 8 millió lej, amiből valamivel több, mint 1,6 millió lej a növényzettelepítésre vonatkozik. A kivitelezési munkálatok – megfogalmazása szerint – civil része esetében elszámolás alapján 40, terepi felmérés alapján 60 százaléknál tartanak, így az önkormányzat várja a további elszámolást, hogy tudjon fizetni.

Idézet
Eddig főként területrendezés, szintekre való emelés történt, aminek eredményeként 1200 méternyi kerékpárút lesz kialakítva, a kilátók, pavilonok, pontonhidak alapját kiöntötték 125 négyzetméter összterületen, a két bejárati kapu is áll”

– közölte az elöljáró. A sétány és a bicikliút körül a földalatti villanyhálózat, valamint a közvilágítási oszlopok helyét előkészítették.

Hirdetés

Szilveszter Szabolcs úgy számol, idén a civil munkával végeznek, a zöld felület kialítása, a parkosítás jövőben esedékes, optimális ültetési időszakban. Ez a terv szerint 5173 cserjefélét, 2109 sövénynövényt, 275 fát és 15 312 négyzetméternyi zöldfüves felületet jelent.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

A megye készen áll a Turóczi-ház megvásárlására, de…

Elvileg egy magánjellegű adásvételi szerződés tárgya, ám eszmei értékénél fogva mégiscsak közösségi ügy. Kézdivásárhelyen eladó a szabadságharc ágyúöntő mestere, Turóczi Mózes egykori lakóháza, és sokak számára nem mindegy, milyen kézbe kerül.

A megye készen áll a Turóczi-ház megvásárlására, de…
Hirdetés
2026. szeptember 06., vasárnap

A lakossági kritikák célba értek, csiszolt új menetrendjén a sepsiszentgyörgyi tömegközlekedésért felelős vállalat

A lakossági visszajelzések nyomán hétfőtől változások lesznek a sepsiszentgyörgyi buszjáratok egy hónapja megújult rendszerében, az iskolásoknak pedig, ha nem is házhoz, de az iskolába eljuttatják a bérleteket.

A lakossági kritikák célba értek, csiszolt új menetrendjén a sepsiszentgyörgyi tömegközlekedésért felelős vállalat
2026. szeptember 05., szombat

Kézdiszéken razziázott a rendőrség: 17 ezer lejre rúg a bírságok összege

Pénteken délután Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Gelencén, Ozsdolán és Berecken végzett közúti, közrendészeti és gazdasági ellenőrzéseket a Kovászna megyei rendőrség és csendőrség.

Kézdiszéken razziázott a rendőrség: 17 ezer lejre rúg a bírságok összege
2026. szeptember 05., szombat

Az oltszemi kastély és a Székelyföldi Lovasmúzeum a térség egyik kuriózuma

Volt nemesi kastély, úri vadászkastély, majd a kommunista időkben a kollektív irodája, pionírtábor és gyermekotthon, ma pedig újra régi fényében ragyog a felújított oltszemi Mikó-kastély: ünnepélyes megnyitója nagy érdeklődés közepette zajlott.

Az oltszemi kastély és a Székelyföldi Lovasmúzeum a térség egyik kuriózuma
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Hamarosan megszülethet a végső döntés a medvék emelt számú kilövéséről

Jövő héten szavaz döntő házként a képviselőház az emelt medvekilövési kvótát előíró törvényről, ugyanakkor még mindig alá lehet írni az Agrosic Egyesület hasonló tárgyú beadványát, amelyet az államelnöknek és a kormánynak címeztek.

Hamarosan megszülethet a végső döntés a medvék emelt számú kilövéséről
2026. szeptember 03., csütörtök

A visszajelzések alapján kisebb, de praktikusabb táskákat kapnak az iskolások a megyei önkormányzattól

Tizennégy éve működteti Kovászna megye tanácsa az iskolatáska programot: az ajándéknak a gyermekek és szülők egyaránt örülnek. Eddig több mint 30 ezer iskolába induló gyermek kapta meg a felszerelt iskolatáskát.

A visszajelzések alapján kisebb, de praktikusabb táskákat kapnak az iskolások a megyei önkormányzattól
2026. szeptember 03., csütörtök

Erdélyi filmpremier az oltszemi Mikó-kastélyban

Erdélyi filmpremiernek ad otthont szombaton az oltszemi Mikó-kastély: a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében az Edoardo Winspeare rendezte Vita mia – Az én életem című olasz filmet vetítik.

Erdélyi filmpremier az oltszemi Mikó-kastélyban
Erdélyi filmpremier az oltszemi Mikó-kastélyban
2026. szeptember 03., csütörtök

Erdélyi filmpremier az oltszemi Mikó-kastélyban

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Rövidebb lesz, de nagyobb izgalmat ígér az idei Székely Vágta

Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.

Rövidebb lesz, de nagyobb izgalmat ígér az idei Székely Vágta
2026. szeptember 02., szerda

Eltűnt egy sepsiszentgyörgyi férfi, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Egy 54 éves sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, aki szeptember 1-jén délután elindult munkahelyéről, de nem érkezett haza. A hatóságok szerint olyan információk merültek fel, amelyek alapján veszélyben lehet az élete vagy testi épsége.

Eltűnt egy sepsiszentgyörgyi férfi, a rendőrség a lakosság segítségét kéri
2026. szeptember 02., szerda

Százával módosították a szerződéseket, több százezer lejt sikkaszthattak el

Három nőt állítanak bíróság elé Kézdivásárhelyen, miután a vád szerint alkalmazottként összesen több mint 391 ezer lejt tulajdonítottak el munkáltatójuktól.

Százával módosították a szerződéseket, több százezer lejt sikkaszthattak el
Hirdetés