
A fegyvergyűjtemény egyik darabja. A Székely Nemzeti Múzeum munkatársai a budapesti Hadtörténeti Múzeum szakembereinek bevonásával dolgozzák fel az anyagot
Fotó: SZNM
Tompa Csaba nyugalmazott kovásznai történelemtanárnak köszönhetően a napokban értékes fegyvergyűjtemény került a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.
2025. március 31., 20:102025. március 31., 20:10
A Székely Nemzeti Múzeum leltára a napokban közel kétszáz darabból – szuronyokból és kardokból – álló,
Szerettünk volna 85. életévét taposó adományozóval beszélni, de mint megtudtuk, jelenleg kórházban fekszik. Egykori tanítványa és későbbi kollégája, Gazda István viszont elmondta, hogy Tompa Csaba, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület korábbi alelnöke a kovásznai líceumban tanított 35 éven át, és diákjaival együtt az iskolamúzeum számára is gyűjtött.
Vargha Mihály múzeumigazgató is megosztotta, amit eddig tudni lehet, de azt is közölte, hogy
Ez több hónapos folyamat lehet. „Most már nagyon jól állunk fegyverekkel – osztotta meg az intézményvezető –, még akkor is, ha több példányból kettő is van.
– részletezte.
Fotó: SZNM
A gyűjtemény nagyobb részét a 19. század végén, 20. század elején használt szuronyok (bajonettek) teszik ki. Legtöbbjüket az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeiben használták, de akad köztük német és francia gyártmány is.
– mondta Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum történész muzeológusa. A több évtized során összeállt gyűjteményben minden nagyon jó állapotban van,
Tisztításnál nagyobb munkára, restaurálására ezért nincs is szükség – állapította meg a szakember.
Vargha Mihály lett a MMA Erdélyi Bizottságának elnöke
Március végén megalakult az Magyar Művészeti Akadémia Erdélyi Bizottsága, amelynek kiemelt feladatai közé tartozik, hogy javaslatot tegyen az MMA elnökségének az Erdély területén megvalósuló programok egyedi támogatására, az erdélyi aktivitások fejlesztési irányaira, emellett kapcsolatot építsen a helyi kulturális szereplőkkel, művészekkel, civil és egyházi szervezetekkel, önkormányzatokkal. Célja továbbá az MMA erdélyi munkacsoportja alakulásának előkészítése, egyben elősegítése. A frissen megalakult bizottság elnökévé Vargha Mihályt, az MMA rendes tagját (Képzőművészeti Tagozat) választották meg, míg társelnöki tisztjét Balázs-Bécsi Gyöngyi, az MMA rendes tagja (Népművészeti Tagozat) tölti be. A bizottság tagjai: Ádám Gyula, Bogos Ernő, Haáz Sándor, Jakobovits Márta, Pávai István, Pregitzer Fruzsina és Sántha Attila Barna, az MMA rendes és levelező tagjai.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!