Hétfőn kiküldi az influenza elleni vakcinát a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság a háromszéki háziorvosoknak. Az állam a legnagyobb kockázatú csoportoknak az oltást térítésmentesen biztosítja.
2014. november 20., 18:412014. november 20., 18:41
A légúti megbetegedések egyik legveszélyesebbének nevezte az influenzát a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság munkatársa. Sánta Ferenc járványtani főorvos szerint az, aki nem javasolja a vakcina beadását, hatalmas szakmai hibát követ el. Tavaly 11 ezer oltást rendeltek, azonban ennek fele érkezett meg a megyébe, és azt a mennyiséget is csak nehézségek árán tudták felhasználni. A vakcina életeket ment, nem tanácsos a témában laikusokra hallgatni – mutatott rá.
Elmondta: ebben az évben Háromszék lakosságának 12 ezer darab oltóanyagot rendeltek, ennek húsz százalékát kapják most meg. Az oltást javasolt minél előbb kérni, a védettség kialakulásához ugyanis körülbelül 14-21 napra van szükség. Az influenza egyébként nagyon gyorsan terjed: órák alatt fertőz.
Az influenza hirtelen megugró, magas lázzal, hosszabban elhúzódó izomfájdalmakkal, erős levertséggel és fáradtsággal is járhat, ami nagyon leterheli a szervezetet, de ennél súlyosabb szövődményei is lehetnek. A járványtani főorvos szerint a legnagyobb kockázatú csoportok ingyenes védőoltásra jogosultak, mint például a várandósok, a 65 évnél idősebbek, a krónikus légzőszervi betegségekben szenvedők, továbbá az egészségügyi, valamint a szociális intézményekben dolgozók.
Az egészségügyi intézmények személyzete is ingyenesen részesülhet az influenzaellenes oltásban, abban az esetben, ha igényli és hajlandó beadatni. Bár november 20. volt a megye kórházai számára a határidő, hogy a Közegészségügyi Igazgatóságon leadják igénylésüket a vakcinák számát illetően, az egész megyéből csupán a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház vezetősége tette ezt meg – mondta Sánta Ferenc.
Aki nem jogosult térítésmentes oltóanyagra, a gyógyszertárakban több gyártó oltóanyaga közül is választhat.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!