
Kolozsváron adták át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület idei díjait. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Kun Kocsárd-díjban részesült a szórvány és Székelyföld kapcsolatának erősítéséért.
2014. április 14., 12:562014. április 14., 12:56
Az EMKE-díjakat az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek adják. Idén Háromszékről Tamás Sándor Kun Kocsárd-díjban részesült a szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző, kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért, Demeter Lajos helytörténész pedig a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért kapja a Monoki István-díjat.
Tamás Sándor a díjjal kapcsolatosan portálunknak úgy nyilatkozott, ezt nem csak ő kapta, hanem az egész csapat, aki az elmúlt években együtt dolgozott a szórvány és Székelyföld kapcsolatának intézményesített megteremtéséért. A tanácselnök kiemelte a városi önkormányzatok, iskolák, könyvtárak és más művelődési egyesületek munkáját is, akik identitásőrző tevékenységet folytattak az elmúlt évek során.
„Azt tapasztaltuk, hogy innen Székelyföldről mindig azt nézték elődeim és mások is, hogy miként lehet magyarországi testvérkapcsolatokat kialakítani. Gyakorlatilag, amíg magyarokat kerestünk, átrepültünk Erdélyen, és közben nem vettük észre, hogy Erdélyen belül vannak olyan magyar közösségek, ahol magyar emberek nagyon alacsony számbeliségben élnek. Ezen 2009-től változtattunk, amikor Winkler Gyulával Sepsiszentgyörgyön átbeszéltük, hogy miként lehetne a szórvány és Székelyföld kapcsolatát megerősíteni, kiépíteni” – mondta Tamás Sándor.
A statisztikai adatok szerint négy évvel ezelőtt, 2010-ben 50 rendezvényt szerveztek a szórványban élő magyaroknak, 2011-ben és 2012-ben évenként 37 eseményt, míg tavaly 38 rendezvénnyel voltak jelen. A megyei tanács elnöke hozzátette, a rendezvényeket tapasztalataikra építették, hiszen olyan településeken nyertek betekintést a szórványban élők mindennapjaiba, ahol az elmúlt ötven évben semmilyen magyar kulturális rendezvény nem volt.
Ugyanakkor nemcsak kultúrműsorokat vittek az ott élőknek, hanem előadásokat, táborokat, interaktív foglalkozásokat is szerveztek. Ezek közül legsikeresebb talán az a táboroztatás volt, amikor több tucat szórványban élő magyar gyermek látogatott Székelyföldre, s míg az első románul beszéltek, később magyar nyelvre váltottak nemcsak az itt élőkkel, hanem egymással is.
A két vidék közti kapcsolatot a jövőben is erősítenék. A tapasztalat szerint az első években csak zárt rendezvények voltak, mára már kültéren is zajlanak a tevékenységek. Tamás Sándor szerint megérett ez a közösség arra, hogy vállalják identitásukat, így hungarikum-napokat szerveznek, valamint más olyan rendezvényt is, ahol a román közösséggel együtt tudnak ünnepelni.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!