
Földrajzilag elszigetelt, nehezen megközelíthető vidékeknek biztosít egy országos program által elsősegély-nyújtási lehetőséget a Kovászna megyei Vöröskereszt. Az életmentő önkéntesek speciális készüléket is kaptak.
2014. január 24., 19:052014. január 24., 19:05
A megyében ez az első ilyen munkapont és az országban eddig tizenöt működik, de a tervek szerint ebben az évben minden megyében létesítenek legalább egy elsősegélypontot – tájékoztatta portálunkat Papp Adolf. A Kovászna megyei Vöröskereszt igazgatója elmondta, hogy egy családot és még néhány kommandói önkéntest képeztek ki, akiknek a kurzus mellett felszerelést is biztosítanak a sikeres mentés érdekében. A kötszereken, vércukor-, és vérnyomásmérő berendezéseken kívül a település elsősegélypontját felszerelik egy speciális távdiagnosztikai EKG-készülékkel.
A készülék az adatokat saját memóriájában rögzíti, ezen adatok továbbítása telefonon, egy speciális szoftver segítségével történik, majd dekódolás után a bukaresti Elias kórház kardiológus szakorvosai a beérkezett adatokat gyorsan és pontosan értelmezik, és elektronikus levél formájában legkésőbb tizenöt perc múlva visszaküldik, szakorvosi javaslattal együtt. Ezek után már onnan szükség esetén azonnal hívják a mentőket, de addig is az önkéntesek látják el a beteget.– számolt be az igazgató. A berendezés használata nem bonyolult, szakszerű kezelését a Vöröskereszt elsősegélynyújtásban képzett életmentői végzik.
Ezzel az új eljárással a Kovászna Megyei Vöröskereszt a legelszigeteltebb vidékek, falvak lakosságának szeretné biztosítani az időbeni hatékony elsősegélynyújtást..
Kommandón évente átlagosan 250 sürgősségi esetben riasztották a mentőket, leggyakrabban szívleállás, gombamérgezés és égési sérülések ellátása miatt.
A település nehezen megközelíthető, a hozzá legközelebbi kórház harminc kilométerre van. Ezért is üdvözöljük az elsősegélypont létesítését – közölte Tolvaj Marius, a készenléti felügyelőség szóvivője.
Háromszék első települési elsősegélypontját január 30-én adják át.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!