
Fotó: Bús Ildikó
Több helyszínen zajlik a Kovászna Megyei Vöröskereszt által szervezett elsősegélynyújtási verseny Sepsiszentgyörgyön. A rendezvénysorozat idén ötvenéves.
2013. április 23., 13:322013. április 23., 13:32
2013. április 23., 13:482013. április 23., 13:48
Ötvenedik évfordulójához érkezett idén a Vöröskereszt által hirdetett elsősegély-verseny – tájékoztatott Pap Adolf, a szervezet megyei vezetője. A versenyre délelőtt tíz órától került sor a városközpontban, ahol a megyei vetélkedő próbái 16 óráig zajlanak, a megmérettetés célja pedig az elsősegélynyújtási ismeretek minél szélesebb körben történő oktatása és az emberséges szemléletmód terjesztése.
A Kovászna Megyei Vöröskereszt az elmúlt 50 év alatt évente megszervezte a versenyt, hogy minél szélesebb körben lehetővé tegye az elsősegélynyújtás elsajátítását és gyakorlását diákok és tanárok számára egyaránt. Idén a felhívásra 58 csapat nevezett be, így 290 diák vesz részt a versenyben 28 tanár felügyelete alatt. Ugyanakkor a megyei Vöröskereszt megyei kirendeltsége az elmúlt hetekben 53 ingyenes képzés keretében készítette fel a versenyre a diákokat, a pedagógusok pedig önkéntesen vállalták a csapatok megszervezését és betanítását.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!