
Fotó: Tuchiluș Alex
A Kovászna megyei elsősegélyverseny 60. kiadását tartották meg ma Sepsiszentgyörgy főterén.
2025. május 15., 19:172025. május 15., 19:17
Csütörtökön Kovászna megyéből 47 középiskolai és 77 általános iskolai felső tagozatos diákcsoport – összesen 620 tanuló – mérettetett meg elméleti és gyakorlati tudásból Sepsiszentgyörgyön, miután tanáraik segítségével hónapokig készültek a versenyt megelőzően. Berecz Ildikó, a Kovászna megyei Vöröskereszt vezetője emlékeztetett, amikor harminc évvel ezelőtt a szervezethez került, még az intézmény udvarán, tíznél kevesebb csapattal zajlottak a hasonló versenyek.
Cezar Popescu mentőorvos, a verseny szakmai koordinátora elmondta, évről évre próbálják változatosabbá tenni a tematikát, de ennek gyakorlatilag minden vészhelyzetet át kell fognia: a diákok megtanulják, hogyan kell közbelépni áramütés, fulladás, eszméletvesztés, szívmegállás, égés, végtagtörés, autóba szorult eszméletlen beteg esetén, hogyan kell egy nyílt sebet ellátni, vagy éppenséggel azt, hogy
(pl. nem veszélyeztetik saját életüket azzal, hogy egy sebesülthöz egy olyan kerítésen át jussanak el, amelybe áram van vezetve).
Fotó: Tuchiluș Alex
A Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola hatodikos csapata, amelyet megszólítottunk, rendkívüli lelkesedéssel várta, hogy sorra kerüljön. Mindegyik gyermeken látszott,
mint mondták, az ő buzgalmukat látván több osztálytársuknak is megjött a kedve a részvételhez, de lekésték a nevezési határidőt.
Fotó: Tuchiluș Alex
Két fiú a csapatból arról is beszámolt, hogy már segítettek elesett, fejsérülést szenvedő időseken, illetve egyikük bekötözte egy személy kezét, aki fejszével mélyen tenyerébe vágott.
Egy középiskolás csoport éppen akkor ment a sátorba az elméleti tesztre, ők is ugyanolyan lelkesedéssel álltak a kihívás elé, mint a kisebbek. Megtudtuk tőlük, hogy a teljes osztály (ötször öt fő) részt vesz a versenyen.
A csütörtöki sepsiszentgyörgyi elsősegélyversenyen hetven ember – önkéntes orvosok, asszisztensek és diákok, valamint a Vöröskereszt munkatársai – működött közre abban, hogy jó hangulatban és gördülékenyen menjen az elméleti és gyakorlati megmérettetés. Az éppen nem versenyző diákok Pál Vendellel stop motion animációt tanulhattak, amelyhez telefonos applikációt használtak, de fotózkodhattak és floorballt is játszhattak egy ideiglenesen kialakított pályán. A Vöröskereszt két magánmentőjét is bemutatták.
Fotó: Tuchiluș Alex
2025-ben a győztes általános iskolai csapat vesz részt az országos elsősegélynyújtó versenyen, de a megyei versenyen is díjazták a dobogósokat a szponzorok jóvoltából.
Az eredmények a következőképpen alakultak: a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium tarolt a középiskolások mezőnyében, mindhárom dobogós helyet megszerezve. Első helyezett a Bölcs fogak, második a 30/2, harmadik a Ribonukleinsavak nevű csapat.
Az általános iskolások mezőnyében a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium Bennünk biz6 csapata a legjobb, második díjat kaptak a bredéti iskolások (Fivers), harmadik lett a kézdi Thuróczy Mózes Általános Iskola Anticorpii csapata.
A Vöröskereszt legalább negyedévente felnőtteknek is szervez tizenkét órás, gyakorlatias elsősegélynyújtó tanfolyamot, illetve egyre többször kérik őket arra, hogy cégek alkalmazottainak tartsanak elsősegély-oktatást.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Háromszéken idén tágabb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségszervező munkára: már nemcsak Sepsiszentgyörgyön hirdették meg a Com'on Sepsi programot, hanem a Sepsi Metropoliszövezet négy községében is.
Kallós Zoltánra, Deák Gyulára és Jánosi Józsefre emlékeznek a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón. A sepsiszentgyörgyi rendezvény fő meghívottja a Magyar Állami Népi Együttes.
Két közúti balesethez riasztották a rendőröket az utóbbi napokban Kovászna megyében. A balesetekben két személy sérült meg, mindketten kórházba kerültek.
Európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vettek egy 22 éves, uzoni férfit a Kovászna megyei rendőrök. Az illetőt Németországban rablás elkövetésével gyanúsítják.
Két egymást követő napon értek tetten a rendőrök egy-egy férfit Baróton, akik jogosítvány nélkül vezettek forgalomba nem íratott járműveket. Mindkét férfit őrizetbe vették huszonnégy órára.
szóljon hozzá!