Előadások és kulturális műsorok időseknek

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Kétnapos rendezvénysorozattal ünneplik az időseket a sepsiszentgyörgyi Zat­hu­reczky Berta Ott­hon fennállásának tizedik évfordulóján. Hétfőn szakmai konferenciákat tartanak, míg kedden szórakoztató és kulturális eseményekre kerül sor.

Bús Ildikó

2013. szeptember 30., 17:312013. szeptember 30., 17:31

A Kovászna megyében működő különböző szociális intézmények és érdekvédelmi szervezetek összefogásából egész napos eseményt szerveztek, melynek keretében az idősgondozásról, a szociális lehetőségekről, szolgáltatásokról kapnak felvilágosítást az érdeklődők. A szakemberek között van Papp Adolf, a Vöröskereszt helyi vezetője, Dulányi Szidónia pszichológus, Barna Jolán főasszisztens és a gyulafehérvári Caritas képviselői is. Hétfő délelőtt az időseknek szóló szociális szolgáltatásokról számolt be Vass Mária, a Kovászna Megyei Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, majd Pap Adolf a megyei Vöröskereszt vezetője ismertette az idősgondozás lehetőségeit és az elmúlt húsz év tapasztalatait.

A Diakónia Alapítvány képviseletében Vetró Bodoni Enikő tartott előadást az érzelmek és azok kifejezésének fontosságáról. A szakember a gyász feldolgozásáról is beszélt – arra sarkallva az időseket, hogy tanuljanak meg beszélni a gyászukról és ne egyedül cipeljék a terhüket, hanem vegyenek részt akár csoportos foglalkozásokon is. Vetró Enikő kifejtette, sok tévhit él a gyásszal és annak feldolgozásával kapcsolatban, de ezek az érzések csak úgy dolgozhatók fel, ha az emberek beszélnek róla és támogatják a másikat, nem pedig azt sugallják, hogy a társ, gyermek elvesztése után értelmetlen az élet.

A gyulafehérvári Caritas részéről Hubbes Kinga a mozgáskompetencia fejlesztésről beszélt a részvevőknek. Mint elmondta, Kovászna megyében október elsején, az Idősek Világnapjára több száz személyt várnak Felsőlemhénybe. Az ünnepség 11 órakor a római katolikus templomban szentmisével kezdődik, majd főzőversenyre, vetélkedőkre és különböző színpadi előadásokra kerül sor.

A szakmai előadások mellett kedden színházi előadásokkal is ünneplik az időseket a Zathureczky otthonban – mondta el Klárik Mária igazgató. A programban verses-dalos előadás, etno-jazz koncert és más meglepetések szerepelnek. A kétnapos rendezvénysorozat zárásaként az otthonban három kiállítás is nyílik: a Fürge Ujjak Klub népművészeti kiállítása, Kristó Gothárd Hunor fotókiállítása, valamint Török Sándor keresztrejtvény-készítő tárlata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés