
Számos érdeklődő vándorolt fel szombat délelőtt az Óriáspince-tetőre, ahol kezdetét vette a Székely Vágta. A huszárok felvonulásával megnyitott lovasrendezvényre vasárnap estig várják az érdeklődőket.
2013. július 13., 16:012013. július 13., 16:01
2013. július 14., 14:222013. július 14., 14:22
A Székely Vágta díszlovaglással vette kezdetét szombat délelőtt, amikor a versenypályán lovagoltak végig a huszárok a vágta saját lobogójával, a székely zászlóval, az 1848-as, az Európai Unió, valamint a résztvevő országok jelképeivel. Őket követték lovas kocsin a szervezők. A megnyitón felszólalt a Nemzeti Vágta főkapitánya, Székely Tibor, aki kiemelte: a székely virtusnak köszönhetően nemcsak Erdélyben kerül sor a Nemzeti Vágta előfutamát jelentő versenyre, ugyanis az itteniek kezdeményezésén felbátorodva, Vajdaságban is kedvet kaptak a rangos lovasesemény megszervezéséhez. A főkapitány külön figyelmet fordított arra, hogy román nyelven is köszöntse a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy a Székely Vágta az egymás mellett élő nemzetek közti viszony ápolását is fontosnak tartja.
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntőjében elmondta: a vágta nem csupán kimagasló jelentőséggel bíró lovasrendezvény, hiszen nemzetpolitikai intézménnyé nőtte ki magát. A rendezvényen jelen volt Borboly Csaba csíkszéki RMDSZ-elnök is, aki szintén úgy értékelte, hogy a Székely Vágta Székelyföld hírét öregbíti. Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor a verseny hagyományőrző jellegét emelte ki. „A történelem azt igazolja, hogy lovas, katonanemzet vagyunk. Kassai Lajos lovasíjász-világbajnok szavaival élve: Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek. Az a legfontosabb, hogy azokat az értékeket kövessük, amelyeket elődeink is követtek: hit, becsület, hazaszeretet” – mondta a megyei önkormányzat elnöke.
Lezajlottak az előfutamok
Szombat délután lezajlott a harmadik Székely Vágta előfutamainak első része, amelyben tizenhat település lovasa mérte össze lovastudását. A futamokon Sepsiszentgyörgy lovasa hozta a tőle várt teljesítményt, de bejutott a döntőbe a szotyori és a kilyéni versenyző is, akik szintén a szervező önkormányzat támogatásával indulhattak. A második előfutamban a tavalyi harmadik helyezett, Ugron Attila, Csernáton képviseletében is jól futott. Az esztelneki induló, Bajna Árpád Lehel több hosszal győzte le másik három társát, míg a negyedik futamban futó tavalyi győztes ló, Herceg ezúttal Csíkszentkirály képviseletében indult, André Mónikával a hátán. A női versenyző ugyan bejutott a középdöntőbe, két és fél körön keresztül vezetett, ám az utolsó kanyarban a székelyudvarhelyi Bodor János megelőzte.
Az előfutamok második részében a fennmaradó tizennégy település lovasa is bebizonyíthatta, hogy mennyire termett nyeregbe. Az indulók között két női versenyző is volt, valamint a tavalyi második helyezett, Fazakas János Alpár, idén is Gidófalva képviseletében. A múlt évi győztes település, Csíkdelne idén új lovassal és lóval indult, de ennek ellenére bejutott a középdöntőbe. Az előfutamok második részének legizgalmasabb futama a hetedik futam volt, ahol Kézdivásárhely, Nyujtód és Előpatak lovasa mérte össze lovastudását. Kézdivásárhely magabiztosan vezetett egészen az utolsó kanyarig, amikor a nyujtódi képviselő, Terebesi T. Illés megelőzte, és megnyerte a futamot. A nyolcadik futamban a csíkszeredaiak és a gyergyóiak izgulhattak, a futamot végül a női induló, Márton Gréta nyerte, Csíkszereda képviseletében.
A középfutamokra vasárnap déli 12 órakor, a döntőre pedig 18 óra 15 perckor kerül sor.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!