
Új számítástechnikai nyilvántartást mutattak be kedden a Kovászna Megyei Tanácsnál, a rendszer előrelépést hozhat a mezőgazdasági területek és a haszonállatok nyilvántartásában.
2012. március 14., 09:412012. március 14., 09:41
2012. március 14., 11:072012. március 14., 11:07
A bemutatót a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szervezte, az összetett, pontos és részletes nyilvántartást biztosító szoftver tulajdonképpen helyettesíti az eddig a polgármesteri hivatalokban papíron vezetett mezőgazdasági jegyzéket, vagy más néven gazdalajstromot, és megkönnyíti többek között a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség munkáját is, illetve más, az agráriumban és az állattenyésztésben érdekelt intézmények tevékenységét, pontosabb rálátást biztosít – többek között digitális helyrajzok formájában – a telekviszonyokra.
A megyei tanács sajtóirodájának tájékoztatása szerint a rendszert a nagyszebeni székhelyű TNT Computers Kft. munkatársai fejlesztették ki, Gheorghe Budrală, a Szeben Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjének kezdeményezésére, aki elkísérte a bemutatóra a vállalat képviselőit, és önkormányzati szempontból ismertette a rendszer előnyeit. Tudor Gorcia, a vállalat vezérigazgatója részletesen ismertette a program összetevőit, kihangsúlyozva, hogy egy olyan eszközről van szó, melynek révén jelentősen megkönnyíthető az önkormányzatok ez irányú tevékenysége. A rendszer terjesztését egyelőre a hetes számú, azaz a Központi Fejlesztési Régióban kezdték el. A vállalatvezető Tamás Sándor elnök kérdésére válaszolva rámutatott, hogy jelenleg a szomszédos Hargita megyében már zajlik a rendszer bevezetése, ami megyénként megközelítőleg két hónapot vesz igénybe. A beüzemelési költségek önkormányzatonként 150 lejt tesznek ki – tette hozzá az igazgató. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság ennek kapcsán elmondta, hogy a megyei önkormányzat támogatja a rendszer bevezetését, és segítséget is nyújtanak azon háromszéki önkormányzatoknak, amelyek igénylik
Az elektronikus gazdalajstromról bővebben a www.tntRegistrulAgricol.ro internetes címen lehet tájékozódni.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!