
Fotó: Barabás Ákos
Elégedetlenek a sepsiszentgyörgyi diákok az iskolai illemhelyek állapotával, méretével és tisztaságával. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal által rendelt felmérés szerint, a diákok nem tartják kielégítőnek az iskolai infrastruktúra állapotát, szüleik is hasonlóképpen vélekednek, ők az osztálytermek, tornatermek, iskolaudvarok méretét is kifogásolják.
2017. február 09., 22:502017. február 09., 22:50
A nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint, a megkérdezettek szerint szerint, elsősorban az illemhelyeket kell korszerűsíteni, nemcsak a meglevők szorulnak felújításra, de újakra is szükség van. Az önkormányzat a következőkben azonosítja a forrásokat a beruházásokra, több tanintézet felújítását tervezik.
A kérdőív alapján az is kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi családok költségvetésük 20 százalékát fordítják a gyerekeik tanításával járó kiadásokra. A felmérésben megszólaltatott szülők mintegy 80 százaléka mondta, hogy kiadásik 20 százaléka erre megy el, és ahogy nőnek a gyerekek, úgy emelkednek a költségek is. A felmérés szerint, a legtöbb pénzt írószerekre, munkafüzetekre, tankönyvekre költik, a legkevesebbet pedig egyenruhára. Az iskola utáni tevékenységek finanszírozása is megterheli a család büdzséjét, például a magánórákra, és a gyerek hobbijával járó tevékenységekre költött összegek. A szülők ugyanakkor a kiadások között megemlítették a költőpénzt, és a gyerek ruházatát.
A nemrég közzétett tanulmányt tavaly november 22- 28 között végezték, 14 sepsiszentgyörgyi tanintézetben, összesen 936 kérdőívet osztottak szét a diákoknak és a szülőknek. Az osztálynaplókból minden első, ötödik és tizedik gyereket és a szüleit kérdezték meg.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!