Elbukóban az egyházi ingatlanok törvénye?

Elkeserítőnek tartja Markó Attila, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselője a román kormánynak a szövetség által benyújtott, az egyházi ingatlanokra vonatkozó törvénnyel kapcsolatos hozzáállását. Markó szerint borítékolható a tervezet bukása.

Nagy D. István

2013. június 13., 21:352013. június 13., 21:35

A honatya csütörtökön számolt be arról, hogy a szenátus jogi bizottsága – jelen esetben a jelentéstevő testület – elutasította az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, és a helyzetet ismerve várhatóan a felsőház plénuma is elutasítja majd. Az érintettség folytán – a Székely Mikó Kollégium ügyében született bűnvádi ítéletnek is egyházi ingatlan visszaszolgáltatása volt az alapja – ő maga is részt vett a bizottság ülésén, ahol ellen érvelni szeretett volna a kormánynak a tervezettel kapcsolatos jelentésére.

A jelentés olyan észrevételeket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag porrá zúzzák az RMDSZ által ezen a téren eddig elért eredményeket. Markó szerint több, a kormány által az elutasítás mellett hozott érv megegyezik az ő pere során felhozottakkal. Történik ez olyan körülmények között, hogy a szövetség képviselői több rendben találkoztak Victor Ponta miniszterelnökkel, és elmagyarázták, hogy pontosan mi is a célja ennek a tervezetnek, azaz többek között az egyházak saját intézményrendszeréhez tartozó ingatlanok helyzetének rendezését – magyarázta a képviselő. A szenátus jogi bizottságánál sem volt jobb a helyzet, és bár meghallgatták a véleményét, a testület elnöke egy idő után közölte, hogy javasol egy elutasító véleményezést, amit mindenki meg is szavazott.

Markó Attila úgy látja, a plénumban sem lesz más a helyzet, és bár ebben az esetben a képviselőház a döntő testület, az általános hozzáállás azt mutatja, ott sem lesz más sorsa a tervezetnek. A képviselő szerint ennek ellenére az utolsó pillanatig próbálják befolyásolni a végkifejletet, mivel a tervezet vélhetőleg ebben az ülésszakban nem kerül át a képviselőházba. Emellett további tárgyalásokat kezdeményeznek a miniszterelnökkel is az új restituciós törvény kapcsán, amelynek összeállításakor azért nem vették be az RMDSZ-javaslatokat, mivel ígéretük szerint az egyházi ingatlanok kérdését egy különálló jogszabállyal rendeznék.

Érdeklődésünkre a honatya kifejtette, hogy amennyiben tényleg elbukna a szövetség javaslata, akkor újból benyújtják azt, akár a görög katolikus felekezettel történt tárgyalásokat követően, hiszen ez az egyház is több mint két évtizede harcol az ortodox egyházzal és a román állammal az egykori ingatlanok visszaszerzéséért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés