Egyre kevesebben jogosultak fűtéspótlékra

Évről évre egyre kevesebben igényelhetnek fűtéstámogatást, mivel a kormány régóta nem módosította az egy főre eső jövedelmi határértéket, így a minimálbér és a nyugdíj fokozatos emelése miatt egyre többen esnek ki abból a kategóriából, amelyben még igényelni lehet a szubvenciót.

Bíró Blanka

2015. október 26., 23:072015. október 26., 23:07

Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szociális osztályának igazgatója portálunknak elmondta: ugyan a nyugdíjak vásárlóértéke évek óta nem növekszik, de a havi jövedelem számszerűleg 30–40 lejjel is emelkedett, az érintettek pedig ezzel már átlépik a gázártámogatásra megszabott havi 615 lejes, illetve a távfűtésnél megadott 768 lejes plafont, és már nem jogosultak a támogatásra.

Sepsiszentgyörgyön október 20-ától lehet benyújtani a szubvencióra vonatkozó igényléseket, Tankó elmondása szerint pedig naponta átlagosan 50 iratcsomót iktatnak. Az igazgató rámutatott: a legtöbb igénylő „visszatérő vendég” már ismeri az igénylési eljárást, ezért nincsenek fennakadások az ügyintézés során. A szociális osztály arra számít, hogy november 18–19-e körül lesz torlódás, ugyanis legkésőbb akkor kell leadni a kéréseket ahhoz, hogy már novemberre is biztosítsák a támogatást. A városháza ügyosztályára a fűtésszezon idején bármikor be lehet nyújtani az igénylést, de visszamenőleg nem folyósítják a szubvenciót.

Tavaly a gázzal fűtő háztartások közül mintegy 1500 támogatáskérés érkezett, emellett 200 fával melegítő és 80 elektromos energiával fűtő család igényelte a szubvenciót. Tavaly a két utóbbi kategória esetében nem módosult számottevően az érintettek száma, de a gázártámogatást igénylők aránya egyharmaddal csökkent, és arra számítanak, hogy idén még kevesebben jogosulnak a pótlékra.

A városháza azt is közölte: tavaly közel negyven esetben kellett eljárást indítaniuk a támogatás visszafizetéséért, mert az utólagos ellenőrzés során kiderült, hogy az igénylő mégsem teljesíti a feltételeket, például más megyében dolgozik, vagy két–három hónapra alkalmazták őt, erről pedig nem számolt be. Ezek az adatok bekerülnek az országos adatbázisba, így általában fény derül a visszaélésekre.

Az iroda munkatársai környezettanulmányokat is készítenek, terepen is felmérik az igénylők életkörülményeit, hiszen például akinek gépkocsija van, már nem jogosult a támogatásra. A szubvenció mértéke a jövedelemtől függ: gázfűtés esetén havi 20–262 lejes támogatást biztosítanak, fafűtésnél 16–54 lej pótlékot adnak, míg a villannyal melegítők havonta 43 és 240 lej közötti támogatásra jogosultak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés