Heves vita alakult ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének szerdai ülésén, amikor a tanácsosok közül többen pro és kontra érveket felsorakoztatva beszéltek a november 29-ei megmozdulásról, valamint a december elsejei ünnepségről.
2014. november 27., 18:202014. november 27., 18:20
Mădălin Guruianu, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének tagja a tanácsülés alkalmával felolvasta azt a nyilatkozatot, amely alapján a képviselők elhatárolódnak mindenféle román-magyar szélsőségességtől, ami december 1-jén történhet. A tanácsos ugyanakkor felkérte a tagokat arra, hogy szavazzák meg és fogadják el ezt a nyilatkozatot – ugyanúgy, ahogy azt a tavaly is tették.
Román tanácsosok is egymásnak estek
Rodica Pârvan képviselő gúnyosan jegyezte meg Guruianunak, hogy a tanácsos rendkívül szívén viseli ezt az ügyet, ugyanakkor úgy tartja, nem a december 1-jén sorra kerülő ünneplés a zavargások és szélsőségesség táptalaja, hanem a november 29-én megrendezendő demonstráció. Mint magyarázta, a románság számára provokációnak számíthat az MPP által szervezett megmozdulás, hiszen már az időpontválasztás sem megfelelő. Hozzáfűzte, ha a magyarság Románia nemzeti ünnepe előtt két nappal hasonló rendezvényt kelt életre, akkor ők is biztosan találnak valamilyen okot egy megmozdulásra március 13-án, két nappal a szabadságharc hőseinek megemlékezése előtt.
Bálint József önkormányzati képviselő, az MPP demonstrációjának egyik szervezője kifejtette, a november 29-ei esemény nagyban összefügg a december elsejei ünnepséggel. Több alkalommal is hangoztatta, hogy békés megmozdulásra készülnek, nem pedig tüntetésre valaki vagy valami ellen, így Rodica Pârvannak nincs oka az aggodalomra, hisz nem provokációnak szánják.
Rodica Pârvan sosem küldött üdvözlő szavakat március 15-én?
Mădălin Guruianu reagálva Pârvan szavaira kijelentette, meg van győződve arról, hogy a PSD színeiben mandátumot nyert tanácsos eddig sosem küldött köszöntőt a magyarság felé március 15-én – annak ellenére sem, hogy régóta az önkormányzat munkatársa. Hozzátette, ennek okaként megállapítható, hogy egyszer sem viselkedett megfelelőképpen a képviselő-testület tagjaival szemben, így nincs is joga az ilyen elutasító állásfoglaláshoz ebben az ügyben, és nem is lepődhet meg, ha december elsejére ő sem kap köszöntő szavakat. Mint magyarázta, tisztességtelen volt az a hangnem, amelyet ezúttal Pârvan, vagy éppen az Új Jobboldal többnyire használ.
Mădălin ugyanakkor kifejtette, ő az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy nyitott a különböző kérdések megtárgyalását illetően, valamint nem kedveli azokat a helyzeteket, amikor azon vitatkoznak a politikai vezetők az önkormányzatokban, hogy kitegyenek-e egy zászlót vagy sem. Mint mondta, nem akar többet olyan magyar-román viták részese lenni, amely alkalmával valaki kijelenti, hogy biztosan találnak valamilyen okot egy rendezvény megszervezésére március 13-án, ami csakis a magyarok bosszantására jó.
Elszigetelik a tömegtől a magyarellenes üzeneteket skandálókat
Sztakics Éva alpolgármester elmondta, a helyi tanács által kiadott nyilatkozat – amely elhatárolódik mindenféle szélsőségességtől – román és magyar nyelven is elkészült, már tavaly. Az elöljáró hozzátette, örül, hogy ismét rátértek ennek tartalmára, hiszen, mint fogalmazott: „sajnos aktualitásából mit sem vesztett”. A december elsejei ünnepséggel kapcsolatban kifejtette, külön kérte a rendőrség vezetőségét, amennyiben magyarellenes üzenetek skandálásával találkoznak, vagy éppen rendbontást észlelnek, azonnal távolítsák ezeket az egyéneket a tömegből.
„Ez a románok ünnepe, de ünnepeljenek úgy, hogy ne sértsék a magyar nemzetiségűeket sem” – jelentette ki Sztakics Éva, aki felidézte, hogy a szerdai tanácsülést egy szimpozion megszervezése miatt korábbi időpontra tervezték be. Ennek témája a gyulafehérvári történések, valamint a nemzeti kisebbségek problémái a jelenben, azonban címét csupán románul olvasta fel az alpolgármester, mondván: magyar nyelven nem készült el a program.
Sztakics Éva rámutatott, a beszélgetéseken is csak román anyanyelvű egyetemi tanárok és történészek szólalnak fel, annak ellenére, hogy a téma az erdélyi magyarok helyzetét is boncolgatja. Kifejtette, bár a meghívás pillanatában fontolgatta, hogy részt vesz az eseményen, a program megismerését követően úgy látja, az előadók legalább felét magyar származású történészek kellene alkossák. Ugyanakkor mivel ez nem így van, nem veheti komolyan a rendezvényt, nem is jelenik meg rajta.
Hatalmas különbség van az MPP és az Új Jobboldal között
Miklós Zoltán, a helyi képviselő-testület RMDSZ-frakciójának tagja felidézte, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata a december 1-jén sorra kerülő ünnepséget 20 ezer lejjel támogatta. Mint a tanácsos magyarázta, amikor ilyen célból magyar tanácsosok szavazatukkal ekkora pénzösszeggel támogatnak egy rendezvényt, akkor mindezt azért teszik, hogy méltóságosan és tisztelettel ünnepeljék meg a helyi román közösséggel Románia nemzeti ünnepét. Ebből a meggondolásból ítélték oda a támogatást, és nem azért, hogy zavargások történjenek az említett napon. Egyúttal felszólította mind a román pártokat, mind pedig az ortodox egyházat, hogy határolódjanak el a szélsőséges viselkedéstől.
Miklós Zoltán kitért arra is, hogy a szombati, valamint a hétfői rendezvények között hatalmas különbségek vannak, hiszen amíg a november 29-ei megmozdulás célja a figyelemfelkeltés, addig a december elsejei Új Jobboldal szervezet tagjainak a célja a provokáció. Míg a november 29-én sorra kerülő eseményen civilizáltan nyilvánulnak meg a többnyire helybéli jelenlévők, addig december elsején az Új Jobboldal képviselői buszokkal érkeznek és „szét fogják ordítani a várost” – tette hozzá Miklós Zoltán.
Kifejtette, az RMDSZ tagjai nem tartják időszerűnek az esemény megszervezését.
Tűz ütött ki szombaton délután egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban, a sűrű füst miatt 12 lakó menekült ki a lépcsőházból.
Tűzvészhez riasztották pénteken a sepsiszentgyörgyi tűzoltókat: egy nyárikonyha borult lángokba Illyefalván, és fennált a kockázata, hogy a házra is átterjed a tűz.
Az augusztusi szünet után újdonságokkal várják vissza a filmkedvelőket Sepsiszentgyörgyön. A Művész Mozi vetítéseire mostantól új felületen lehet jegyet vásárolni – az áfaemelkedés miatt kicsivel drágábban –, a jegyárakat ugyanakkor egységesítették.
Nem is egyet kívánhattak azok, akik az elmúlt éjszakákon figyelmesen, türelemmel tekintettek az égboltra. A Perseidák meteorraj égi parádéját, a hullócsillagokat a Székelyhon is megörökítette.
Életét vesztette egy motoros, miután egy személygépkocsival ütközött csütörtökön délelőtt a 11-es országúton, Kézdivásárhely és Csernáton között.
Közúti baleset történt Kovászna megyében szerdán reggel, a mentés idején felváltva halad az autós forgalom a 10-es országúton, Bodzafordulónál.
Érkezik a Perseidák meteorraj, az év egyik legkülönlegesebb égi látványossága. A benedekmezői Vega Csillagvizsgálónál idén is lehetőség lesz hullócsillag-nézésre, mi több, a Holdat, a Szaturnuszt, a Jupitert és a Vénuszt is megfigyelhetjük közelebbről.
Hamarosan elkészülnek a buszmegállók, elindul az új forgalomirányítási rendszer Sepsiszentgyörgyön. Az intelligens jelzőlámpákhoz – amelyek elsőbbséget biztosítanak az autóbuszoknak – a közlekedés minden résztvevőjének hozzá kell majd szoknia.
Zsellérház, csűr, fűrészszín, emlékház fogja alkotni a skanzent, amely a gelencei hagyományokat hivatott bemutatni, megőrizni. Noha a községvezetés előtt állnak még kihívások, a falumúzeum megépítését napirenden tartják.
Az unokákat általában különlegesebb, bensőségesebb viszony fűzi a nagyszüleikhez, mint közvetlen felmenőikhez, és ennek meg is van az oka. Ám mi történik akkor, ha a nagytata emlékéből brandet akarnak kovácsolni, és aköré fesztivált szervezni?
szóljon hozzá!