Az enyhe februári időjárás, valamint a változó márciusi egyelőre nem ártott az őszi vetésnek. A burgonya értékesítése ugyanakkor továbbra is gond a kistermelők számára.
2013. március 20., 16:522013. március 20., 16:52
Még nem tapasztalták, hogy negatívan befolyásolta volna az ősszel elvetett termények fejlődését az elmúlt másfél hónapban jellemző változékony időjárás, illetve az éves átlaghoz képest kevés hó – tájékoztatta a Székelyhon.rot Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. A szakember szerint a gabonafélék fejlődését egyáltalán nem érintette az elmúlt hetekben tapasztaltalt időszakos lehűlés, illetve a repceültetvények esetében lehet minimális gond, de semmiképp olyan mértékű, hogy aggódniuk kellene a termés miatt. A vegetáció még nem „indult meg” olyan mértékben, hogy a fagy komolyan ártani tudna.
Könczei Csaba (felvételünkön) ugyanakkor úgy tudja, hogy a burgonya terén a kistermelők még mindig „nyögik” a tavalyi szárazságot, amely 70-80 százalékos jövedelem-kiesést hozott a nagyban gazdálkodók esetében – bár nagy részük azért eddig mintegy kétharmadán már túladtak. A „pár hektáros” termelők el sem tudták adni azt a keveset, ami termett. Könczei szerint jelenleg is sokan vannak, akik csak veszteséggel tudják értékesíteni, mivel nem jött be a számítás, mely szerint tavaszra valamelyest megugranak az árak. Ennek pont az ellenkezője történt, hiszen míg télen egy lej körüli áron is lehetett értékesíteni a burgonyát, addig most 60-70 baniért kell el. Az igazgató úgy véli, a kistermelőknek valamilyen módon társulniuk kellene ezen a téren, de egyelőre nincs túl nagy hajlandóság, annak ellenére, hogy a szakhatóságok évek óta szajkózzák.
A tavalyi év valóban katasztrofális volt a burgonyatermelők esetében, hiszen megyeszinten a begyűjtött terménymennyiség nem haladta meg a húsz tonnát, míg az éves átlag ennek a duplája szokott lenni. A bevetett terület tekintetében idén is várhatóan 15-17 ezer hektárral számol az igazgatóság, remélik jobb időjárási viszonyok lesznek.
Annak kapcsán, hogy miként lehetne „elébe menni” valamelyest egy esetleges aszályos időszaknak, Könczei kifejtette: jelenleg két újfajta, aszályálló vetőmag bevezetése zajlik, de egyelőre csak a megfigyelési fázisban van. A szárazság ellen mindenképp a minőségi vetőmaggal lehet védekezni a leghatékonyabban – az öntözésen túl –, de ezt csak a nagytermelők engedhetik meg maguknak, a kicsik pedig általában a rossz minőségű apróburgonyát vetik el.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!