Még korai közbenjárni, lobbizni a különböző szaktárcáknál kormánytámogatásért a megyei projektekre – állítja Marius Obreja, a Szociál-liberális Unió (Nemzeti Liberális Párt) háromszéki szenátora.
2013. március 26., 20:112013. március 26., 20:11
A román honatya a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette: noha a megyei önkormányzat legutóbbi ülésén beszámolt arról, hogy látogatást tett a szállításügyi minisztériumban, hogy jelezze, több háromszéki útra is ráférne a korszerűsítés, és ehhez kormánytámogatás is szükséges, egyelőre nem kapott bíztató választ. Hasonló a helyzet a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér felújítása kapcsán is, Obreja szerint ugyanis a fejlesztési minisztériumban sem tudni még, hogy a pár hete jóváhagyott költségvetésből pontosan milyen sorrendben lehet beruházásokat támogatni. A szenátor hozzátette, hogy az utak esetében komoly zavar van tárcaszinten, hiszen még nem tudni pontosan, hogy a különböző besorolású utak végül melyik minisztériumhoz tartoznak. Jelenleg legkevesebb két minisztérium is létezik a Ponta-kabinet keretében, melyeknek több hatásköre fedi egymást.
Marius Obreja egyébként optimista, és reméli, hogy már az idei első költségvetés-kiegészítéskor – amelyet pozitívnak jósol a kormányzó erő – már esély lesz arra, hogy legalább a megyeszékhelyi térre jusson valamennyi támogatás.
Mint arról beszámoltunk, Antal Árpád polgármester a közelmúltban kijelentette, az önkormányzat már így is rengeteget költött a tér rendbetételére, a munkálatok jelenleg mintegy hatvan százalékban vannak kész, és helyi finanszírozásra a továbbiakban – idén legalábbis – nem lesz lehetőség. Ezért a polgármester a háromszéki román honatyákat kérte fel, lobbizzanak annak érdekében, hogy a kormány biztosítson pénzt a korszerűsítés lezárására.
Ami az utakat illeti, a megyei testület több tagja, köztük éppen a szenátor egyik párttársa, Cziprián Kovács Loránd hozta fel például a Mikóújfalut Nagybaconnal összekötő megyei út állapotát, illetve sürgette a lobbit. A felvetéshez a tanács elnöksége is csatlakozott, figyelmeztetve, hogy útkorszerűsítésre a megyének igen kevés – mintegy három kilométernyi szakaszra elegendő – pénze lesz.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!