Egy új szak, sok új lehetőség

Környezettudomány szak indul októbertől a Babeş-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A fiatalok magyar nyelvű alapképzésen, három év alatt végezhetik el tanulmányaikat a szak keretein belül.

Bencze Melinda

2014. április 17., 16:312014. április 17., 16:31

A nyári iratkozás alkalmával már a Környezettudomány szakot is választhatják a tanulmányaikat ezen az egyetemen folytatni vágyók. A három éves alapképzés során az oktatás magyar nyelven zajlik majd, jórészt helyi tanárok közreműködésével, ugyanakkor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárai is besegítenek vendégelőadásokkal.

Húsz tandíjmentes hely

Bartalis Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar programfelelőse érdeklődésünkre elmondta, hogy az új szak engedélyeztetve van, összesen 25 helyre lehet majd iratkozni, ebből 20 tandíjmentes és 5 tandíjköteles helyet tudnak biztosítani. A tandíj előreláthatóan 2200 lejbe fog kerülni évente.

A most induló szak még nincs akkreditálva, ez egy hosszabb procedúra, hiszen először legalább három évfolyamnak kell végeznie – magyarázta Bartalis Ildikó. Licencvizsgát nem szervezhetnek e nélkül, azonban ez nem fog problémát okozni, hiszen a Kolozsváron működő szak már rendelkezik akkreditációval. A kihelyezett tagozaton környezettudomány szakot elvégzők olyan alapképzésnek megfelelő szintű diplomát kapnak majd, amelyet a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bocsájt ki.

Lehetőség munkahelyek betöltésére

A Környezettudomány szak elvégzése után a környezet védelme, menedzselése és kutatása iránt érdeklődő fiatalok dolgozhatnak akár környezetvédelmi elemzőként, ökológiai tanácsadóként, környezet auditálóként, környezet monitorizáló vagy éppen védett területek felügyelőjeként is. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés