
Fotó: Kristó Róbert
Több mint 260 végzős diák számára szerveznek külön érettségit május 20–30. között az országban. Háromszékről mindössze egy diák jelentkezett.
2013. május 23., 14:112013. május 23., 14:11
A Ploieşti-en szervezett speciális érettségin azok vesznek részt, akik kiemelkedő sport-, művészeti- vagy tanulmányi versenyeken való részvételük, valamint külföldi egyetemi felvételi miatt nem tudnának társaikkal együtt érettségizni. Háromszékről egy tanuló iratkozott be a vizsgára. Deme Tamás, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum természettudomány osztályának végzős diákja, Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, formatervezés szakon szeretné folytatni tanulmányait, a felvételije egybeesik a júniusi érettségi vizsgával, ezért vesz részt a májusi megmérettetésen – tudtuk meg Farkas Csaba tanfelügyelőtől. A speciális érettségi vizsga eredményeit május 31-én hozzák nyilvánosságra. Tavaly négy háromszéki végzős olimpikon vizsgázott hamarabb.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!