
Egyelőre nem szeretnék kilőni az anyamedvét, de mindenképpen távol akarják tartani a lakott területekről. Képünk illusztráció
Fotó: Straua Medárd
Egyelőre nem tett kárt a gazdaságokban, és emberekre sem támadt a medve, de nem szeretnék megvárni, hogy baj történjen – jelentette ki Bodok község polgármestere. Az anyamedvét és négy bocsát szemmel tartják, szükség esetén csapdát is állítanak.
2026. május 28., 18:052026. május 28., 18:05
Ritkaságnak számít, hogy egy anyának négy bocsa is szülessen, de Bodokon most éppen egy ilyen medvecsaládot keresnek. Az állatokat két napja látták először a település közelében, a polgármesteri hivatal éppen ezért arra kérte a lakosságot, hogy a biztonság érdekében a község és a Sütei borvíz között semmiképpen se közlekedjenek gyalogosan vagy kerékpárral.
A medvékről szóló figyelmeztetést tegnap küldték ki, és négy óra körül már jelezték is a hivatalnak, hogy látták az állatokat, ám ezúttal Oltszem környékén, az Olt-folyótól nem messze – tájékoztatott Fodor István polgármester, a Bodok Vadászegyesület elnöke. A helyszínre azonnal kivonultak a vadászok abban a reményben, hogy vissza tudják hajtani az erdőbe, de
A következő órákban a csapat várakozott és figyelt, sőt drónt is felengedtek a levegőbe, hátha azzal jobb rálátást kapnak a tartózkodási helyükre, de este felfüggesztették az akciót, mert az állatok nem mozdultak ki az árokból.
Egyelőre nincs okuk, és nem is szeretnék kilőni az anyát, hiszen nem ártott senkinek, és a bocsai is nagyon kicsik még. Azt tervezik, hogy az elkövetkező pár napban figyelnek, és ha továbbra is itt tartózkodnak majd, akkor
Ezt követően mindannyiukat elszállítják a község közvetlen közeléből. Noha a településvezető szerint valószínűleg még áthelyezés sem jelentene megoldást, minden törvényes módszert bevetnek, hogy az emberek védelmében távol tartsák őket a településtől.
„A gond az, ha el is szállítjuk őket, csak
– emelte ki Fodor István.
Példaként említette, hogy az elmúlt hetekben Gidófalva és Angyalos között is ólálkodott egy medve, amelyet a vadászegyesület munkatársai csapda segítségével befogtak, fülszámmal látták el, és felszállították a Bodoki-havasra pünkösd hétvégéjén. Az állat azonban hamarosan
A polgármester hangsúlyozta: a kölykeiket védelmező anyamedvék különösen veszélyesek, ezért a figyelmeztetést érdemes komolyan venni, és óvatosan közlekedni mindaddig, amíg nem sikerül eltávolítani a község közeléből.

Fokozott figyelemre és óvatosságra inti a lakosságot a bodoki polgármesteri hivatal a község és a Sütei borvíz közötti útszakaszon tartózkodó anyamedve és négy bocsa miatt.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Háromszéken idén tágabb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségszervező munkára: már nemcsak Sepsiszentgyörgyön hirdették meg a Com'on Sepsi programot, hanem a Sepsi Metropoliszövezet négy községében is.
Kallós Zoltánra, Deák Gyulára és Jánosi Józsefre emlékeznek a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón. A sepsiszentgyörgyi rendezvény fő meghívottja a Magyar Állami Népi Együttes.
Két közúti balesethez riasztották a rendőröket az utóbbi napokban Kovászna megyében. A balesetekben két személy sérült meg, mindketten kórházba kerültek.
Európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vettek egy 22 éves, uzoni férfit a Kovászna megyei rendőrök. Az illetőt Németországban rablás elkövetésével gyanúsítják.
Két egymást követő napon értek tetten a rendőrök egy-egy férfit Baróton, akik jogosítvány nélkül vezettek forgalomba nem íratott járműveket. Mindkét férfit őrizetbe vették huszonnégy órára.
1 hozzászólás