A lakosságnak felteendő kérdések kidolgozásánál tart az RMDSZ kezdeményezte helyi népszavazások megszervezése. Tamás Sándor a háromszéki szervezet elnöke szerint az SZNT „székely menetelésére” egyenesbe kerülnek.
2013. augusztus 29., 18:072013. augusztus 29., 18:07
2013. augusztus 29., 19:422013. augusztus 29., 19:42
A napokban derül ki mely kérdésre, kérdésekre kell majd válaszolniuk a székelyföldi települések lakóinak a szövetség által tervezett, a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatos helyi népszavazások alkalmával – fejtette ki Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. Az egyik variáns szerint arra kell majd igennel, vagy nemmel voksolni, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye alkosson-e egy fejlesztési régiót, a másik szerint pedig, hogy ezzel szemben egy közigazgatási régióban egyesüljenek. A harmadik kérdés kapcsán az elnök egyelőre nem tudott közelebbit mondani.
Tamás Sándor szerint az embereknek tulajdonképpen arra kell válaszolniuk, hogy egy megamegyéhez szeretnének tartozni, avagy Székelyföld három megyéjét egy egységes fejlesztési, vagy akár egy egységes közigazgatási hatáskörrel felruházott régióként szeretnék látni. A kérdéshez hozzátartozik, hogy Marosvásárhely lenne a létrejövő egységes régió központja – tette hozzá az elnök. A politikus a további lépések kapcsán kifejtette, hogy szeptember elején indul az folyamat, amely során minden községi valamint városi RMDSZ szervezet kéri a közigazgatási egység jegyzőjétől, hogy indítsák be az aláírásgyűjtés lebonyolításához szükséges eljárást. Ez tulajdonképpen az előzménye annak, hogy a helyi képviselő-testületek döntést hozhassanak a referendumok megszervezéséről. Az aláírásgyűjtés folyamata a tervek szerint az SZNT szervezte A Székelyek Nagy Menetelése nevet viselő megmozdulás időpontjáig, szeptember 27-ig kell „egyenesbe kerüljön”.
Az RMDSZ célja ugyanakkor, hogy minél érzékenyebbé tegyék az embereket a téma iránt, ezért tájékoztató kampányt is elindítanak, amellyel remélik, hogy nem csak a magyar, de a román lakosságra is hatással tudnak lenni. A háromszéki elöljáró szerint az érzékenység máris tapasztalható, Székelyföld településein, sőt Marosvásárhely kapcsán a polgármester és néhány más román politikus is már több rendben jelezte, hogy nagyon is napirenden tartja a régióközpont kérdését.
A többi politikai alakulattal való egyeztetésről Tamás Sándor elmondta, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal és a Magyar Polgári Párttal folyamatosan zajlanak a tárgyalások, és úgy véli, az Erdélyi Magyar Néppárt is csatlakozik majd a kezdeményezéshez, ha fontosnak tartja. Részükről ennek nincs akadálya, mivel továbbra is úgy látják, ilyen ügyek esetén félre kell tenni a napi politikai csatározásokat, együtt kell fellépni. „A legfontosabb, hogy minél több aláírást lehessen összegyűjteni, és letenni a helyi közigazgatási egységek asztalára, ezért kell tájékoztatni minél szélesebb körben a lakosságot, arról, hogy többek között milyen hátrányokkal jár majd egy új közigazgatási struktúra létrejötte, hiszen ennek fenntartásáról – ami újabb adókat jelent majd – például nem esik szó. Ezektől a kérdésektől és a válaszoktól Bukarestben ugyanis úgy félnek, mint ördög a tömjéntől, pedig beszélni kell róluk, hiszen már a meglévő közigazgatási berendezkedés fenntartásához is alig van pénz, a szociális és egyéb juttatásokról (például a nyugdíjak) nem is szólva” – tette hozzá Tamás Sándor.
A Magyar Polgári Párt háromszéki vezetősége egyébként szintén csütörtökön ismertette álláspontját a referendumok kapcsán. Kulcsár Terza József, a megyei szervezet elnöke megerősítette, hogy az alakulata feltétlenül támogatja az RMDSZ kezdeményezését, és tűzszünetet kért minden egyes magyar politikai alakulattól a referendum, valamint az SZNT szervezte megmozdulás kapcsán.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!