Tizenharmadik alkalommal kerül sor a Válassz! Ehhez jogod van! elnevezésű verseny megyei fordulójára a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szervezésében április első felében.
2015. március 24., 21:262015. március 24., 21:26
A vetélkedőre elemi, általános és középiskolás diákok jelentkezhettek. A versenyre jelentkező középiskolás diákok tudásuk összemérése céljából egy tesztet kell kitöltsenek az első fordulóban, míg a másodikban fogják bemutatni az általuk elkészített dolgozatokat a „Tanuljunk meg okosan táplálkozni” témakörben. Ugyanezen a napon történik az I-VIII. osztályos diákok körében meghirdetett rajzversenyre beküldött munkák osztályozása is.
A benevezett diákokat több kategóriában is díjazzák majd. Az elbíráló bizottságban a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, valamint a rendezvénnyel partnerséget vállaló Kovászna megyei kormányhivatal, illetve a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség képviselői lesznek. Azok a diákok, akik az első és második helyen végeznek, továbbjutnak a verseny országos fázisára, amely a tengerparton kerül megrendezésre a nyár folyamán.
Míg az első és hatodik osztályos gyerekek esetében az általuk megalkotott rajzokat, addig a hatodikos és nyolcadikos tanulók által elkészített egy-egy termék címkéjét pontozza a zsűri, amely munkákat az országos fogyasztóvédelmi felügyelőség képviselői fognak elemezni és értékelni.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
szóljon hozzá!