
Ámbár az országos energiahálózatba való bekötés terén késedelmek vannak, két hét múlva már kipróbálják, december 5-re pedig már a munkálatok is befejeződnek az Előpatak irányába vezető, a közúttól távol eső területen épülő sepsiszentgyörgyi napelemparknál.
2015. október 30., 12:482015. október 30., 12:48
2015. november 02., 07:362015. november 02., 07:36
Jelenleg a megyeszékhelyi önkormányzat évente 500-600 ezer eurót fizet, amikor viszont működni fog a 2,2 megawattos napelempark, 400-500 ezer euró közti összeget spórolhatnak a villanyenergia számlán – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Összesen 9 ezer 600 darab pannót szerelnek fel a napelemparkhoz, mindezt pedig hat hektár területen – magyarázta a park jellemzőit Coman Ciprian, a kivitelező prahovai vállalkozás építésvezetője. Kifejtette, a munkálatokat december 5-ig kell befejezni. Maximálisan harminc emberrel dolgoztak egy időben az építkezésen, ugyanakkor az éppen elvégzendő munkák esetében előfordult, hogy csak tízen voltak a telepen – tette hozzá Coman Ciprian. A befektetés összértéke a pályázat elnyerésének pillanatában amúgy megközelítőleg 12 millió lej volt, ám az összeg változott: egyrészt a közbeszerzés során nagy volt a verseny, másrészt az elmúlt öt év alatt felére csökkent a munkálatok során használt technológia ára, így most 4 és fél millió lejből építik meg a parkot.
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, a napelempark országos hálózatba való bekötését illetően vannak késedelmek, ugyanis az engedélyek beszerzése hosszadalmas procedúrának bizonyult. A versenytárgyalás elbírálása is november 4-én lesz, az alpolgármester hozzátette, amennyiben nem lesz fellebbezés, akkor a 28 villanyoszlopot is felállíthatják a főútig még az év végére. Amennyiben ez nem történik meg, a kivitelező cég vállalja, hogy kiépítsenek egy ideiglenes hálózatot, így a projektet finanszírozó minisztérium elvárásait teljesítve a próbákat is megtudják tartani. Az alpolgármester ugyanakkor arra is kitért, hogy a már említett közel tízezer pannót célirányosan gyártják, azaz az alkatrészek Németországban készülnek, az elemek egy romániai vállalkozás munkatársai szerelik össze, majd az egyes darabokat a felhasználási helyszín nevével felmatricázva küldik. Hetente kétezer ilyen pannót tudnak leszállítani a sepsiszentgyörgyi napelempark elkészítéséhez. Tizenkét személynek sikerül munkahelyet felajánlani a fotovoltaikus parkhoz: nyolc őr, akik műszakonként ketten fognak dolgozni, továbbá három villanyszerelő és egy telepvezető fog itt dolgozni.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!