
Fotó: Szabó Enikő
A közel két hónapja érvényben lévő tiltás ellenére folyamatosan próbálnak közlekedni szekerekkel Sepsiszentgyörgyön. Már több ilyen járművet kobozott el a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség az engedetlen polgároktól.
2014. május 21., 14:002014. május 21., 14:00
2014. május 21., 14:002014. május 21., 14:00
A szabályzat áprilisi életbelépésétől számítva eddig tizenhat szekeret koboztak el, és szállítottak a városi kertészetben létesített megőrzőbe, de már mindegyiket kiváltották a tulajdonosok – tájékoztatta portálunkat Hadnagy István. A helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy a szekeresek, megszegve az erre vonatkozó helyi határozatot, Sepsiszentgyörgy utcáin közlekedtek. Hozzátette: a szóban forgó személyek találékonyak és igyekeznek túljárni az ellenőrző szervek eszén, ezért újabb és újabb útvonalakon igyekeznek bejutni a városba. „Immár az útvonalak váltogatása mellett az időpontokat is egyre korábbra teszik, így már hajnalban is jönnek be a városba, mert azt gondolják, akkor nem kéri számon senki őket” – mutatott rá Hadnagy.
A helyi rendőrség vezetője arról is beszámolt, hogy az eddig elkobzott szekereket elszállítottak a városi kertészetben létesített megőrzőbe, de mindegyiket legtöbb két nap alatt kiváltották a tulajdonosaik. Ezekért egyenként legkevesebb 300, legtöbb 500 lejes díjat kellett fizetniük. Ebből 100 és 300 lej közötti összeg a büntetés, illetve 200 lej a szállítás és az őrzés díja.
Az elkobzás során a lovakat a gazdának kell hazavinnie, és az sem ritka, hogy elcsapják őket, azonban egy másik szabályzat alapján a lovakat is befoghatják a helyi rendőrség munkatársai. Hétfőn öt lovat is elkoboztak, mert veszélyeztették a közúti forgalmat a Borvíz utcánál. Ezeket az állatokat a Nicolae Bălcescu utcai állatorvosi rendelő melletti istállóban tartják kiváltási áruk pedig egyenként ezer lej. A befogott lovak esetében, ha a gazda nem váltja ki állatait a meghirdetést követő 24 órában, akkor a város tulajdonába kerülnek.
Hadnagy István szerint felelőtlenség elcsapni a lovakat, hiszen a város kijelölt egy legelőt a Debren-pataka mellett, mely biztonságos is, hiszen körbe van kerítve. Találkozott már olyan esettel is, amikor a megkérdezett személy pénteken kezdte keresni lovát, melyet hétfőn engedett szabadon – magyarázta Hadnagy. Leszögezte: „próbáljuk visszaszorítani a szekeres és lovas jelenséget, mert nincs helyük a városban.”
Tischler Ferenc alpolgármester megkeresésünkre elmondta: továbbra is következetesen kitartanak a helyi határozattok betartatása mellett, főként azért, mert látható az eredmény, hiszen nemcsak tisztább lett a város, hanem az utak is már biztonságosabbak.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!