Családoknak gyűjtenek Háromszéken

Néhány éves kihagyás után ismét karácsonyi adománygyűjtést szervez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) több tagszervezete is Háromszéken.

Bencze Melinda

2014. december 10., 10:282014. december 10., 10:28

Varga László Előd, a HVIM sepsiszentgyörgyi szervezetének tagja elmondta, terveik szerint három családhoz látogathatnak majd el, bár ez változhat a beérkezett adományok mennyiségétől függően. Mint magyarázta, már sokan segítettek, főleg ruhákat és játékokat adományoztak, illetve volt olyan is, aki tartós élelmiszert és édességet juttatott el a szervezet tagjaihoz. Varga László Előd kiemelte, főként az utóbbi kettőre lenne még szükségük. Az adományokat a Sepsiszentgyörgy és környékén élő, rászoruló sokgyermekes családok kapják.

A szervezet tagja ugyanakkor elmondta, azért tartották fontosnak ezt a kezdeményezést, mert azt tapasztalták, hogy az emberek már elfelejtették, miről szól, illetve miért nevezik a karácsonyt a szeretet ünnepének. „Sokunknak ez az ünnep már csak kimondottan a vásárlási lázról szól, drága holmik ajándékozásáról, miközben megfeledkezünk arról, hogy több gyermeknek még karácsonyfa sem jut, mert a szüleik nem engedhetik meg anyagilag” – fejtette ki Varga László Előd, aki hozzátette, akciójukkal a helyi közösség szociális érzékenységét is fejlesztenék.

Hasonló gyűjtést szerveztek különben a Kézdivásárhelyen, valamint Erdővidéken tevékenykedő HVIM önkéntesei is. A családokat a HVIM tagjainak ismerősei, a szervezet szimpatizánsai ajánlották. Az ajándékokat december 18-\'ig gyűjtik, ezt követően elkészítik az ajándékcsomagokat, majd december 20-án elviszik a kiválasztott családoknak. Amennyiben valaki szeretné támogatni a HVIM kezdeményezését, az a 0735-210.772-es telefonszámon veheti fel a kapcsolatot az akció szervezőivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
Hirdetés