
Árkoson szervezik meg idén a Háromszéki Civil Napokat, amelyre huszonnégy szervezetet várnak. A rendezvényen előadásokkal és börzével segítik a civil szférát a szervezők.
2013. november 26., 16:092013. november 26., 16:09
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ közös szervezésében kerül sor csütörtökön és pénteken a Háromszéki Civil Napokra. A rendezvénynek az árkosi Európai Tanulmányi Központ ad otthont, amelyen huszonnégy civil szervezet közel hatvan résztvevővel képviselteti magát –tájékoztattak a szervezők.
A rendezvény programjában szerepel a civil börze, melyen a különböző háromszéki szervezetek mutatkozhatnak be, de három-négy előadással is várják naponta a szervezetek tagjait. Pénteken Mi magunkért, vagy mások értünk? címmel Lázár László közgazdász, közösség-és vidékfejlesztő szakember tart előadást a szervezetek tevékenységéről, hatékonyságáról. Pénteken Balla Ede író, szakrálisföldrajz-kutató mutatja be a Földet, majd a fesztiválok közösségépítő erejéről beszél Pakot Mónika politológus.
A szakmai megbeszélések mellett a pályázatírás, forrásteremtés témakörét is érintik a résztvevők – közgazdászok, közösség és vidékfejlesztő szakemberek adnak útmutatót számukra. A nap további részében a szociális vállalkozások és a hátrányos helyzetűek gondjai között vonnak párhuzamot, majd kiértékelik a rendezvényt.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!