Civil cáfolat Tamás Sándornak

Kategorikusan visszautasítják a háromszéki civil szervezetek Tamás Sándornak, a Kovászna megyei tanács elnökének azon kijelentését, miszerint politikai késztetésre nyilvánultak meg az osztrák megaberuházás kapcsán.

Nagy D. István

2013. április 26., 19:112013. április 26., 19:11

A Civilek Háromszékért Szövetség – CIVEK! közleményben reagált a megyei önkormányzat vezetőjének folyó hét elején elhangzott állításaira, miszerint a Holzindustrie Schweighofer tervezett beruházása elleni civil tiltakozás az ellenzéki magyar pártok hatására indult el. Mint írják, az egy tucat, többségében székelyföldi civil szervezet által szignált petíció saját kezdeményezés, olyan szervezeteké, amelyeknek fontos a helyi értékek megőrzése, és tisztában vannak azzal, mekkora jelentősége van a helyi erőforrásoknak a jövő megalapozásában.

A szövetség felkér minden politikai alakulatot, illetve azok vezetőségét, hogy ne „telepedjenek rá a kezdeményezésükre”, ne kovácsoljanak politikai tőkét belőle, illetve Tamás Sándornak azt üzenik, próbálja elfogadni a szólásszabadsághoz való jogát minden közéleti szereplőnek, így a szervezeteknek is.

Emellett a CIVEK felhívja a figyelmet arra, hogy az illetékeseknek vádaskodás és mellébeszélés helyett az lenne a feladatuk, hogy válaszokat adjanak a petícióban megfogalmazott kérdésekre. Megfelelő szakvéleménnyel, hatástanulmánnyal és számadatokkal alátámasztva. A szövetség szerint ezek alapján kell felelős döntéseket hozni, nem a pillanatnyi politikai ambíciók, érdekek mentén.

Az állásfoglalás második felében már a megfogalmazók emlékeztetnek a civil szféra hatékony gazdaságélénkítő programjaira, amelyeket szerintük a megyei önkormányzat nem hajlandó figyelembe venni, tárgyalni azokról, ehelyett beruházásokra, a helyi cégeket csődbevivő „megoldásokban”, a közösséget jövőjétől megfosztó „megagáteres” befektetésekben gondolkodik. Végül a civilek azt is felróják a megyei önkormányzatnak, hogy a jelek szerint a beruházó érdekeit tartja szem előtt saját polgáraival szemben, miközben egyre szélesedik azok köre, akik ellenzik az osztrák nagyvállalkozás megtelepedését – mások mellett Hargita Megye Tanácsa is.

Tamás Sándor röviden reagált a CIVEK felvetéseire, elmondva, céltalan vagdalkozással nem lehet kezelni egy ilyen mérvű beruházást, a Bereczki Kinga vezette szövetség viszont most éppen így jár el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek

Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
2026. június 08., hétfő

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson

Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül

A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül
2026. június 07., vasárnap

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön

Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön
2026. június 07., vasárnap

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma

Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma
Hirdetés