Bűnügyi eljárás indult a már visszavont Wass Albert utcanév ügyében

•  Fotó: Barcsa István

Fotó: Barcsa István

Újra bünügyi eljárást indított a rendőrség és az ügyészség a kézdivásárhelyi Wass Albert utca ügyében, holott a vonatkozó határozatot már egy éve visszavonták.

Bíró Blanka

2017. február 10., 19:342017. február 10., 19:34

Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere lapunknak elmondta, a héten kapott egy átiratot az ügyészségtől, miszerint a prefektus megfellebbezte az ügy lezárását, kérte az ismételt kivizsgálást, ezért indították újra az eljárást az utcanév- adást kezdeményező önkormányzati képviselők, és a határozattervezetet kidolgozó városházi közalkalmazottak ellen.

Az elöljáró elmondta, a kivizsgálás okafogyott, hiszen a 2015 novemberében elfogadott határozatot tavaly februárban visszavonták. Az utcát pedig a város díszpolgáráról Dobolyi Aladár asztalitenisz-edzőről nevezték el. Akkor a rendőrség javaslatára az ügyészség lezárta az ügyet, de ezt a döntést fellebbezte meg végül a prefektúra, és ezért indult most újra a kivizsgálás. A polgármester szerint, ennek a lépésnek csak a feszültségkeltés a célja.

Kézdivásárhely önkormányzata 2015 novemberében egyhangúlag megszavazta, hogy egy addig névtelen utcát Wass Albertről nevezzenek el. A névadást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete javasolta, eredetileg a Millennium Park átnevezését szerették volna, ám ezzel a tanácstagok többsége nem értett egyet, végül arra jutottak, hogy egy addig névtelen utca kapja az író nevét. A névadás után botrány tört ki: feljelentést tett a prefektus, Dan Tanasă blogger, valamint a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma – idézte fel a polgármester.

A románok a fórum megfogalmazása szerint azzal érveltek, hogy „Wass Albert bizonyítottan háborús bűnös volt, a Kolozs megyei népbíróság 1946-ban távollétében halálra ítélte”. A HVIM azonban korábban átadott egy dokumentumot az önkormányzatnak, amit 2004-ben a főügyészség adott ki egy kérvényezőnek, és amelyben megfogalmazzák, hogy a Kolozs megyei népbíróság határozatának elemzéséből kiderül, Wass Albertet sem a béke, sem az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért, sem háborús bűnökért nem ítélték el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés