Bűnügyi eljárás hamisítás miatt

Csalás, hamisítás és hamis okirattal való visszaélés gyanújával indított kivizsgálást a sepsiszentgyörgyi ügyészség Aczél Kata, a sepsiszentgyörgyi Közművek Rt. volt jogtanácsosa ellen.

Rákosi Katalin

2013. augusztus 16., 14:252013. augusztus 16., 14:25

A vádirat szerint a fiatal hölgy hamis egyetemi bizonylatot mutatott be, amikor a Közművek Rt. alkalmazásába került jogtanácsosi munkakörbe. A Háromszék napilap információi szerint az ügyészség kérésére a gazdasági rendőrség megvizsgálta Aczél Kata alkalmazáskor benyújtott iratait, és megállapította, hogy mind a leadott bizonylat, mind a jogi végzettséget „igazoló” egyetemi oklevél hamis.

Fejér Sándor, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, Aczél Katát 2009 őszén alkalmazták egy, a szakirányú végzettségét igazoló bizonylat alapján. „Az egyetemi végzettséget igazoló dokumentumon 2009. júniusi dátum szerepel. Ebben az állt, hogy a fiatal jogász 9,58-as jeggyel végzett a Babeș˜–Bolyai Tudományegyetem jogi karán. A papíron pecsét és az egyetem dékánjának aláírása is szerepelt. Semmi okunk nem volt azt feltételezni, hogy ez egy hamis irat” – mondta Fejér.

Aczél Kata 2009 őszén elfoglalta a jogtanácsosi állást, szorgalmasan dolgozott, főnökei elégedettek voltak munkájával. Idén, amikor szükségessé vált az eredeti oklevél bemutatása, felmondott. A Közművek főigazgatója közölte: a jogtanácsos egyetlen olyan iratot sem írt alá, amely befolyásolhatná pályázataikat, vagy anyagi kárt okozhatna a vállalatnak. Telefonos megkeresésünkre Aczél Kata nem válaszolt.

A 27 éves Aczél Kata 2012-ben RMDSZ-színekben sepsiszentgyörgyi tanácsosi mandátumot nyert, de személyes okokra hivatkozva július végén lemondott képviselő-testületi tagságáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés