
Fotó: Thomas Campean
A karácsonyi ünnepek környékén fokozott erőkkel és nagyobb gyakorisággal ellenőrzik a hatóságok a közutakon szállított fákat.
2014. december 10., 12:432014. december 10., 12:43
2014. december 10., 12:432014. december 10., 12:43
A rendőrség már karácsony előtt egy hónappal tetten ért több tolvajt – számolt be Nicoleta Marin. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, november végén a zágoni rendőrök négy személyt azonosítottak, akik harminckét, törvénytelenül kivágott fenyőfát szállítottak. A karácsonyfának szánt tűlevelűeket elkobozták, a tettesek ellen büntetőeljárást indítottak.
Hasonló eset a napokban nem fordult elő a szóvivő szerint. Azt azonban leszögezte, ebben az időszakban egyetlen fenyőfa ellopása is bűncselekménynek minősül, és hat hónaptól tizenhat évig terjedő börtönnel büntethető. Továbbá a karácsonyfa engedély nélküli kivágásáért, szállításáért, illetve forgalmazásáért természetes személyekre 2000 és 5000 lej, jogi személyekre 10 ezer és 25 ezer lej közötti pénzbírság róható ki.
A karácsony előtt hetekkel ellopott fákat valószínűleg ipari hűtőben tartósítják az áruba bocsátásig, azonban nem érdemes ilyen fát vásárolni, mert amint szobahőmérsékletbe kerül, azonnal elhullatja leveleit.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!