Böjte atya szakképző otthont hozna létre Kézdivásárhelyen

A Kézdivásárhelyen megszervezett Szentkereszty-emléknapon aláírták azt az alapító okiratot, aminek szignálói vállalták a kantai minorita rendházban létesülő gyerekotthon létrehozásának támogatását.

Bartos Lóránt

2014. május 23., 20:362014. május 23., 20:36

2014. május 24., 09:192014. május 24., 09:19

A szakképző gyerekközpont Böjte Csaba atya irányításával működne, amennyiben a közeljövőben az önkormányzat megkapja az épület felújítására irányuló pénzösszeget. A elképzelés legkevesebb három év múlva válhatna valóra, és ha minden a tervek szerint alakul, Kézdivásárhelyen közel száz gyermeknek lenne lehetősége, hogy jobb és szerető környezetben nőjön fel. 

A kezdeményezés Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselő nevéhez kötődik. Még az év elején egyeztetés indult a kézdivásárhelyi minorita rendház épületének felújításáról, gyermekközponttá alakításáról, amelyet elkészültekor Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekvédelmi intézményrendszerének keretében működtetnének majd.

A május 23-ai egyeztetésen Böjte Csaba atya elmondta, hogy egy nem egy szokványos gyermekotthont szeretne létrehozni. „Kézdivásárhely mindig a kézműves iparáról volt híres, ezért olyan kollégium létrehozásában gondolkodom, ahová olyan gyerekek jöhetnének, akik bizonyos szakmát szeretnének tanulni, de ott, ahol élnek, nincs erre lehetőség. Örülnék annak, ha más árvaházakból, akár a szórványból is jöhetnének gyerekek” – ismertette elképzelését Böjte atya.

Csaba testvér hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, szerinte a tanügy nem tudja lefödni ezt a fajta képzést, ezért lennének hasznosak a kis műhelyek, ahol 14-18 éves fiatalok elsajátíthatnák a kézműves szakmát. „Számomra ez Isten és ember előtt is vállalható cél” – tette hozzá.

Tövissi Zsolt csíkszeredai műépítész, tervezőmérnök már több mint tíz éve foglalkozik a 18. századi épülettel. Az egyeztetésen az épület állapotáról és a felújítás megvalósíthatóságáról számolt be. Az épület alapja nagyon tönkrement, ezért statikailag kell megerősíteni, a beruházást megközelítőleg két és fél millió euróra becsüli. Tövissi szerint a felújítás után a földszinten lehetnének a tantermek és a műhelyek, az adminisztráció és egy étkezde, az emelet pedig helyet kapna a kollégium, és itt lenne felület a tanári lakások kialakítására is. A tervezőmérnök azt is elmondta, hogy ha valóban megvalósulna ez a szakképző központ, olyan mesterségeket lehetne újra felvirágoztatni, mint a fazekas, a csizmadia, a tímár, a szűcs, a kalapos, az üstgyártó vagy a szíjgyártó, amely annak idején Kézdivásárhely céhes voltát határozta meg.

A gyerekotthon támogatásáról biztosította a várost Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is. Kelemen két utat lát járhatónak ebben a kérdésben, szerinte vagy uniós pályázati pénzekből lehetne felújítani az épületet, vagy a román kulturális tárca támogatásával valósulhatna meg a rehabilitáció. Egyik sem rövid átfutású, de Kelemen azt javasolta, hogy az önkormányzat és a baráti társaság közös erővel még ebben az évben készítse el a terveket.

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a város számára ez a kezdeményezés nagyon fontos, és pozitívum az, hogy az épület húsz évre a városi önkormányzat ügykezelésében van, ezért ez nem akadályozhatja a terv előkészítését. A polgármester azt szeretné, ha a kulturális minisztériumon keresztül finanszíroznák a beruházást, és egyet értett azzal, hogy úgy lesz a leghatékonyabb az előrelépés, ha az önkormányzat finanszírozza a tervezést, és már ebben az évben elkészül. A terv elkészítését az önkormányzat 30 ezer euróval támogatja.

Fejér László Ödön képviselő kezdeményezésére létrejött a GyerekKéz Baráti Társaság a Minorita Rendházért, amelynek alapító okiratát május 23-án alá is írták. Az okiratot Böjte Csaba atya, ferences szerzetes, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Fejér László Ödön, parlamenti képviselő, Bokor Tibor polgármester, Ft. Vargha Béla főesperes, Diószegi László, Berszány Tibor, Rancz Lajos, Dobra László, Szarvadi Loránd helyi vállalkozók és Fejér László Előd írták alá, valamint támogatásukról biztosították a társaságot Bakk-Vitális Kinga Mária, a New Fashion Rt. és Zarah Moden Kft. nadrággyárak vezérigazgatója, illetve Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés