
Fotó: Nagy D. István
Várhatóan tavasszal írják ki a közbeszerzést a sepsiszentgyörgyi Bodok szálloda épületének korszerűsítésére és átépítésére. A tervek szerint két emeletet lebontanak, sőt wellnessközpontot is kialakítanak.
2016. január 18., 18:322016. január 18., 18:32
Az épület korszerűsítését Európai Uniós pályázatokból fedezné a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „Még mindig zajlanak a tárgyalások Gyulafehérvárral, mert határeset, hogy a felújítás finanszírozása a Regionális Operatív Programba belefér-e. Amennyiben sikerül, az azt jelentené, hogy a beruházásnak legalább felét az összegnek uniós forrásokból tudnánk fedezni” – részletezte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az átépítési és felújítási tervek alapján két emeletet lebontanának az épületből. Ez elsősorban tűzvédelmi szempontokból fontos, de a kivitelezés értékét is jelentősen csökkentené – közölte a városvezető. Az épületben szállodát alakítanak ki, lesz wellnessközpont, valamint tárgyalóterem is.
Az önkormányzat még 2014-ben 750 ezer euróért vásárolta meg a brassói tulajdonostól az ingatlant, ám a vállalkozó az adásvétel után befizette a 200 ezer eurós ingatlanadó-elmaradást, így gyakorlatilag 550 ezer euróba került a létesítmény.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!