Bodok-napok fogathajtó versennyel

Kilencedik alkalommal szerveztek Bodok-napokat Háromszéken, az eseményről a lovas rendezvény sem maradt el, hiszen ez határozza meg a község életét.

Bús Ildikó

2012. július 08., 20:412012. július 08., 20:41

2012. július 08., 21:252012. július 08., 21:25

Szombaton tartották a községi napokat, úgy, ahogyan azt kell: miccsel, sörrel, lángossal és falunapos zenével, de a bodoki napok mégis másként telnek, mint a többi település ünnepei. Itt ugyanis évről évre megrendezik a fogathajtó versenyt, valamint a fúvósok mögé felsorakoznak a megye legszebb lovai és fogatai.

Bodok polgármestere Fodor István nyitotta meg hivatalosan a falunapokat, beszédében a hagyományok megőrzésére hívta fel a figyelmet, valamint az összefogásra, amely nagyon fontos a község életében, annak előrehaladásáért. „A sok beszéd szegénység, mi nem beszélünk, hanem dolgozunk. Az erő az összefogásban van, nem a széthúzásban. Harcolnunk kell megmaradásunkért, jogainkért, szimbólumaink használatáért. Településeink fejlődnek és ez a legfontosabb számunkra” – mondta a polgármester, megköszönve a bizalmat a falu lakóinak, hiszen újabb mandátumot nyert a választásokon.

Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának vezetője is bevonult a fogathajtókkal, majd beszédében kiemelte, büszke lehet magára ez a település, hiszen sehol máshol nincs ilyen hagyománya a fogathajtásnak. „Példamutató módon szervezi Bodok és a hozzá tartozó falvak az életét, és a gazdasági válság ellenére is fejlődik a település. Mindez annak köszönhető, hogy a polgármester és a tanács, a vezetők és a lakók között egyetértés van, és ez a legfontosabb. Ez a legnagyobb erő, ami létezik” – mondta a megye elnöke.

A köszöntő beszédeket követően került sor a versenyre, melyre idén 16 kettes fogat és 7 darab négyes fogat nevezett be. A  tizenöt perces pályaismertetés után sorshúzással döntötték el, hogy ki kezdi az akadályversenyt. A megmérettetésre a háromszéki fogathajtók mellett gyergyóiak és beszterceiek is beneveztek.

Idén első helyen Orosz László gyergyószentmiklósi lovas végzett, ő 336 másodperc alatt ért célba, második helyezett a szintén gyergyószentmiklósi Romfeld Zsolt lett 376 másodperccel, míg harmadik helyen Bodó Zoltán végzett, ő Kovásznáról érkezett és 386 másodperc alatt ért célba. A négyes fogat győztesei első helyezettje Bodó Zoltán 198 másodperccel, őt követte Romfeld Zsolt 204 másodperccel, harmadik helyen pedig Bartha Róbert végzett 217 másodperccel.

A verseny vasárnap is folytatódott, akkor maratoni hajtást tartottak, és a kettes fogatok versenyében minden díj Gyergyószentmiklósra kerül: első lett Bajkó Tibor, második Romfeld Zsolt, míg a harmadik helyen Orosz László végzett. A négyes fogat idei nyertesei a Lipicai Lovas Club tagjai voltak: Bartha Eduárd 146 másodperces eredménnyel, Bartalis Attila 155 másodperccel és Bartha Róbert 156 másodperccel nyert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés