Hatósági felügyelet alatt Antal Árpád

Félmillió eurós károkozással gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert. A nyomozó hatóság nem rendelte el a háromszéki elöljáró őrizetbe vételét, ám hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte, ez idő alatt nem láthatja el polgármesteri teendőit.

Rostás Szabolcs

2016. február 18., 10:192016. február 18., 10:19

2016. február 18., 10:362016. február 18., 10:36

A vádhatóság csütörtök reggeli közleménye szerint Antalt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által 2009-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítják a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával.

Bűnrészességgel gyanúsítják ugyanebben az ügyben a Tractebel Engineering Rt. tanácsadó céget, amelyet a polgármesteri hivatal azzal bízott meg, hogy állítsa össze a dokumentációt, amelynek alapján az önkormányzat szerződést köthet a bankhitelből megvalósuló útjavítások, kerékpárutak építése és más infrastrukturális fejlesztések kivitelezésére.

Az ügyészség szerint a tanácsadó cég úgy állította össze a tenderfüzetet, hogy az ebben foglalt feltételek egy három társaságból álló cégcsoportnak kedvezzenek. A DNA azt állítja: a Tractebel Engineering Rt.-vel egyetértésben Antal Árpád előnyben részesítette a munkálatok kivitelezésével megbízott cégeket, és elrendelte, hogy az európai kölcsönszerződésben rögzítettektől eltérő célokra fordítsanak 4,2 millió eurót a hitelkeretből. A nyomozó hatóság szerint ezáltal a polgármester 549 312 eurós kárt okozott a város költségvetésének.

A DNA szerint Antal Árpád egyoldalúan hozta meg ezt a döntést, és nem tájékoztatta sem a helyi képviselőtestületet, sem a pénzügyminisztériumot.

Az otthonában és polgármesteri irodájában szerdán lefolytatott házkutatásokat követően Bukarestbe vitt Antalt éjszakába nyúló kihallgatás után hazaengedték. Az ügyészség hatósági felügyelet alá vonta a sepsiszentgyörgyi polgármestert, aki hatvan napig nem gyakorolhatja hivatalát. Antal Árpádnak azt is megtiltották, hogy elhagyja az ország területét, illetve hogy fegyvert hordjon magánál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
2025. november 06., csütörtök

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben

Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben
2025. november 06., csütörtök

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése

Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése
Hirdetés