Benedekmezőn tartanak Bibliatábort a héten 9-12. osztályos diákoknak. A szentmisék és vallásos foglalkozások mellett, játékok, műhelymunkák is zajlanak.
2014. július 15., 13:362014. július 15., 13:36
2014. július 15., 13:362014. július 15., 13:36
Első alkalommal szervezi Háromszéken a Bibliahetet az Erdélyi Katolikus Ifjúsági Szolgálat, ismertebb nevén a Keresztirány, a tábor célja pedig a hívő fiatalok számára szórakozási lehetőség biztosítása. A Bibliahét a Krisztussal, de fiatalosan címet viseli, a táborban pedig 9-12-es diákok vesznek részt az ország minden pontjáról. A szervezők tájékoztatása szerint több mint ötvenen vannak jelen, a dicsőítés, szentmise és lelkigyakorlatok mellett, beszélgetések, műhelymunkák, kreatív foglalkozások lesznek.
Emellett sok játékkal is várják a résztvevőket, ki lehet próbálni a quadozást, célbalövést, vagy olyan régi játékokat, mint a méta. A műhelymunkák során a pályaválasztásról is szó esik, a vallás megközelítésével, de táncműhelyt is berendeznek.
A Keresztirány ifjúsági szolgálat egy Krisztus-központú, radikális, lelkes, kreatív fiatalokból álló csapat, akiknek legfőbb célja, hogy az Erdélyben élő fiatalokat elvezessék egy élményszerű, bensőséges találkozásra Krisztussal. Mint mondták: „célunk, hogy minden plébánián lelkes, katolikus hitüket élő és megvalló ifjúsági csoportok jöjjenek létre. Csatlakozni úgy lehet, hogy a fiatalok felkeresik a városukban található plébániát és ha valaki jelzi, hogy szeretne szolgálni, akkor előbb stáb tagnak hívjuk el. Ezt követően alakulnak meg a csapatok, képzett munkatársak segítségével” – tájékoztattak.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!