Bevezetnék az idegenforgalmi illetéket Háromszéken

Az idegenforgalmi illeték bevezetését szorgalmazzák a háromszéki vállalkozók, elöljárók, szerintük az így befolyt összeget a turizmus népszerűsítésére lehetne fordítani.

Bíró Blanka

2017. február 07., 16:452017. február 07., 16:45

2017. február 07., 17:132017. február 07., 17:13

Édler András a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, az egy lejes illetékből tavaly 520 ezer lej gyűlt volna össze, ám jelenleg csak Kovászna városában van érvényben az éjszakánkénti egy lejes idegenforgalmi illeték.

László Endre, a kereskedelmi kamara alelnöke, a turisztikai irodákat tömörítő egyesület (ANAT) regionális alelnöke rámutatott, ezt az ötletet felvetette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságában, de arra hivatkozva utasították vissza, hogy nehéz begyűjteni, és nem éri meg csak ezért egy alkalmazottat foglalkoztatni. A turisztikai szakember ugyanakkor úgy véli, ez nem jelent pluszterhet, hiszen a pénzt a turista fizeti be a szálláshelyen, majd a vállalkozó negyedévenként továbbítja azt a települések kasszájába.

Grüman Róbert Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta, tavaly a megye 600 ezer lejt, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat pedig 200 ezer lejt utalt a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnek, ebből a pénzből népszerűsítették a térséget, de ebbe az összegbe lehetne belepótolni az idegenforgalmi illetékből befolyó összeget. A kezdeményezők szerint, leginkább a top tíz befogadó településnek érné meg bevezetni az egy lejes illetéket. A leglátogatottabbak Háromszéken Kovászna városa, ahová tavaly több mint 45 ezer turista érkezett, a többségük az állam által támogatott ingyenes vagy kedvezményes jegyekkel. A szociális turizmus különben torzítja a térség idegenforgalmi mutatóit. A második helyen Bálványos áll, a harmadik pedig Sepsiszentgyörgy, a tízes listán szerepel még Kézdivásárhely, Zabola, Árkos, Sepsikőröspatak, Bardóc-Olasztelek, Uzon és Kommandó, de a lista végén szereplő falvakba már csak évi 1000 és 1500 turista látogatott.

Egyébként Kovászna megye turisztikai forgalma tavaly tíz százalékkal növekedett, az egy évvel korábbi adatokhoz képest, az idelátogatók száma megközelítette a „bűvös százezres” határt. Grüman Róbert elmondta, a valóságban sokkal több turista volt, de a fekete turizmus nem szerepel a statisztikákban. A vendégek mintegy 10 százaléka jött külföldről, a többiek hazai turisták voltak.

„Mítosz volt, hogy Székelyföldre elsősorban magyarországi turisták érkeznek” – szögezte le Grüman.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés