Hirdetés
Hirdetés

Beszélgetéssel értelmezik a színházi előadást

A Lélegezz! című stúdióelőadást ezúttal beszélgetés követi

A Lélegezz! című stúdióelőadást ezúttal beszélgetés követi

Fotó: Vigadó Művelődési Központ

Újszerű kezdeményezéssel rukkolt elő a kézdivásárhelyi Udvartér Színház. Duncan Macmillan Lélegezz! című stúdióelőadását beszélgetés követi a Vigadó Művelődési Központban.

Kocsis Károly

2025. május 25., 14:322025. május 25., 14:32

2025. május 25., 14:342025. május 25., 14:34

Duncan Macmillan Lélegezz! című stúdióelőadását legközelebb május 26-án, hétfőn 13 órától játssza a kézdivásárhelyi Udvartér Színház a Vigadó Művelődési Központban. Ezt rendhagyó módon beszélgetés követi László Ágnes klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember vezetésével.

Ő abban segít majd a diákoknak, hogy a darab által felvetett súlyos témákkal kapcsolatos megéléseikről, érzéseikről beszélhessenek, közösen feltárják az előadás szülte gondolataikat, megéléseiket. Ezzel tulajdonképpen

a színházi élményt szeretnék kiteljesíteni a kezdeményezők.

„Duncan Macmillan műve nem a könnyed szórakozást célozza. Olyan felvetéseket villant fel, amelyek ezt a korosztályt már élénken foglalkoztatják: a klímaváltozás, az abban érzett személyes felelősség, a valamikori gyerekvállalás dilemmája, párkapcsolati válságok, hiányok, veszteségek. A közös gondolkodás egyben a feloldás lehetőségét is kínálja” – nyilatkozta lapunknak Lung László Zsolt, a Vigadó Művelődési Központ és az Udvartér Színház igazgatója.

Hirdetés

Jegyek 10 lejért válthatók a Vigadó Művelődési Központ jegypénztárában minden hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 10 és 16 óra között, péntekenként 10 és 14 között, valamint előadások előtt egy órával. Információk és helyfoglalás a 0730 600 279-es telefonszámon.

Egy Nő és egy Férfi. És köztük a gyerekvállalással kapcsolatos dilemmák: jogunk van-e gyereket szülni, kell-e, érdemes-e erre a világra. És mi van, ha többszöri próbálkozás után sem sikerül? Ezek felvetések, mint ahogy a színház is az. És felvetés az is, hogy ha volt valaha egy első emberpár akkor minden bizonnyal lesz majd egy utolsó is. Valahol a világ legvégén, az idők végén. Akkor majd hogy lesz? – olvasható az Elek Ágota és Mihály János által előadott, Barabás Árpád rendezte Lélegezz! felvezetőjében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

A magyarság szimbóluma, de voltaképpen melyik madár a turul?

A turul lehetséges madártani megfelelőjét vizsgálta előadásában dr. Sramkó Gábor kutató. Az előadó a kerecsensólyom és az altáji sólyom kapcsán ismertette, milyen történeti és genetikai érvek szólnak a feltételezések mellett.

A magyarság szimbóluma, de voltaképpen melyik madár a turul?
2026. augusztus 09., vasárnap

Háromszék újabb drágaköve – befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása

Befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása, a műemlék épületben a tervek szerint a Székelyföldi Lovas Múzeum kap helyet. A restaurálás során az eredeti falképeket, valamint a falburkolat és a bútorzat egy részét is sikerült megmenteni.

Háromszék újabb drágaköve – befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása
2026. augusztus 09., vasárnap

Jogi oltalmat kapott a 14. kiadására készülő Csernátoni Burrogtató neve

Jogi oltalmat kapott a Csernátoni Burrogtató elnevezés: a romániai Szabadalmi és Védjegyhivatal 2026 júliusában ismerte el védjegyként a régi traktorok és mezőgazdasági gépek szemléjének nevét, melyet mostantól csak a szervezők használhatnak.

Jogi oltalmat kapott a 14. kiadására készülő Csernátoni Burrogtató neve
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Háromszéken szép a határ, más problémáik vannak most a gazdáknak

A júliusi esőzések hatását az elmúlt napok hősége nem tudta lenullázni, az éjszakai 13-14 Celsius-fokos hűvösség pedig kimondottan jót tett a pityókaföldeknek – értékelte Kozma Béla, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

Háromszéken szép a határ, más problémáik vannak most a gazdáknak
2026. augusztus 07., péntek

Hat hónap alatt egy egész juhnyáj lett a vadak áldozata Háromszéken

Egy kisebb juhnyájra való birka esett a medve áldozatául 2026 első félévében, de olyan ritka állatok is elpusztultak medvetámadás következtében, mint a strucc vagy az alpaka – tűnik ki a Mezőgazdasági Igazgatóság első félévi összesítéséből.

Hat hónap alatt egy egész juhnyáj lett a vadak áldozata Háromszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Lakossági fórum az Állomás negyedben: panaszok és igények a tó körül

Jelezték az Állomás negyed lakói, hogy az állomási tó körüli szabadidős övezet mellett több régóta húzódó problémát is meg kellene oldani Sepsiszentgyörgyön. A lakossági fórumon szóba került a parkolóhiány és a játszóterek állapota is.

Lakossági fórum az Állomás negyedben: panaszok és igények a tó körül
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Nyírfásban bukkantak rá egy kannabiszültetvényre Háromszéken

Több mint 130 tő kannabiszt találtak a rendőrök egy dálnoki erdőben, ahol egy 51 éves férfi a gyanú szerint értékesítésre termesztette a növényeket.

Nyírfásban bukkantak rá egy kannabiszültetvényre Háromszéken
2026. augusztus 05., szerda

Ötnapos razzia Háromszéken: drog és alkohol hatása alatt vezető sofőröket is kiszűrtek

A rendőrök 611 járművezetőt teszteltek, 385 bírságot szabtak ki, és 51 jogosítványt vontak be egy ötnapos közlekedésrendészeti akció során Kovászna megyében. Tizennégy sofőr kábítószer hatása alatt, nyolc pedig ittas állapotban ült volánhoz.

Ötnapos razzia Háromszéken: drog és alkohol hatása alatt vezető sofőröket is kiszűrtek
2026. augusztus 05., szerda

Háromszéken petícióban kérnek védelmet a túlszaporodott medveállomány miatt

Az államelnöknek, a kormánynak, a parlamentnek és a környezetvédelmi minisztériumnak címzett petíciót kezdeményezett a Kovászna megyei Agrosic Közösségi Társulás annak érdekében, hogy a vidék lakóit megvédjék a túlszaporodott medveállománytól.

Háromszéken petícióban kérnek védelmet a túlszaporodott medveállomány miatt
Hirdetés