
Fotó: Zsók Enikő
Lezárták a Kovászna és Kommandó közötti utat, mert beomlott az elmúlt napok esőzései miatt.
2013. szeptember 19., 19:002013. szeptember 19., 19:00
2013. szeptember 22., 13:532013. szeptember 22., 13:53
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője először arról tájékoztatta a sajtót, hogy csak a teherforgalom előtt zárták le az utat, mert mintegy másfél méteren szerda hajnalra beszakadt az út. Egy nap alatt azonban tovább romlott az út állapota, ezért úgy döntöttek, teljesen lezárják az utat. Az döntéssel a baleseteket akarták megelőzni. Kommandóra már csak két erdei úton lehet feljutni, a személygépkocsiknak a Papolc irányából haladó, viszonylag jó minőségű utat javasolja a rendőrség, míg a teherforgalom számára a Bodzaforduló – Zabrató – Kommandó szakaszt javasolják.
Kovács Ödön megyemenedzser elmondta, dolgoznak a javításon, reményeik szerint a hét végére helyreállhat a forgalom. Kovászna Megye Tanácsa sürgősségi alapjából különítettek el erre a célra 50 ezer lejt. Nagyobb lélegzetvételű útjavításra az önkormányzatnak nincs pénze.
Háromszék legmagasabb pontján fekvő, ezer méter feletti Kommandó korábban szinte minden télen elszigetelődött, áram és telefonszolgáltatás nélkül maradt.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
szóljon hozzá!