Nyílt levélben tiltakozik a székelyföldi fafeldolgozó vállalkozásokat tömörítő Arbor szövetség az osztrák Holzindustrie Schweighofer tervezett székelyföldi megtelepedése ellen – írja pénteki számában a Krónika.
2013. április 06., 15:092013. április 06., 15:09
2013. április 06., 19:402013. április 06., 19:40
A több mint 3000 személynek munkát adó, 150 vállalkozást tömörítő szövetség állítása szerint az osztrák cég olyan árat kínál a székelyföldi fáért, amilyet a helyi kis cégek nem tudnak kifizetni, és ezáltal az ő megélhetésüket veszélyezteti. „A Holzindustrie Schweighofer térhódítása Kovászna megyében nem más, mint a székelyföldi és ezen túlmenően a romániai, ma még meglévő faipari egységek tudatos csődbe taszítása és ezen vállalkozások alkalmazottainak a munkanélküli irodákhoz való átirányítása\" – fogalmaz nyílt levelében az Arbor igazgatótanácsa.
A fafeldolgozók szövetsége emlékeztet, hogy az osztrák beruházó bevallása szerint évente 800 ezer köbméter rönköt termelne ki, és ehhez 600 személyt alkalmazna. „A Romániában késztermékeket gyártó faipari vállalkozásoknál jelen pillanatban ez a 800 ezer köbméter rönk elvonása 13 300 munkahely megszűnését eredményezi\" – áll a nyílt levélben.
Közölték, az osztrák vállalkozás székelyföldi terjeszkedése nemcsak a fafeldolgozó cégeket érinti hátrányosan, hanem a turisztikai, valamint a segédanyagokat, faipari gépeket és cserealkatrészeket gyártó vállalkozásokat is. „A környezetre gyakorolt hatása pedig beláthatatlan következményekkel fog járni gyermekeink, unokáink életében\" – írják a nyílt levélben.
Az Arbor szövetségbe tömörült cégek az osztrák beruházás azonnali leállítását, a rönkök és a fűrészáru exportjának megszüntetését, és egy olyan törvénytervezet kidolgozását sürgetik, amely előírja, hogy az erdőtulajdonosok a meghirdetett és értékesített rönkmennyiségből elsősorban a késztermékeket előállító vállalkozásokat szolgálják ki.
Az Arbor törekvései mellett foglalt állást Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei képviselője is. A politikus az MTI-nek elmondta, három éve dolgoznak azon, hogy a Holzindustrie Schweighofer ne tudjon Hargita megyében megtelepedni. Azt is hozzátette, egy olyan jogszabály megalkotására keresik a megoldást, amely szerint nagyobb adót lehetne kiróni azokra a cégekre, amelyek feldolgozatlan fát szállítanak el a fa kitermelésének a térségéből.
Az osztrák Holzindustrie Schweighofer március 28-án jelentette be Sepsiszentgyörgyön, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó üzemet épít a Kovászna megyei Rétyen. A bejelentés szerint az 50 hektáros területre tervezett fafeldolgozó üzem 650 személynek ad majd közvetlenül munkát, közvetve pedig további 2000 munkahelyet generál a térségben.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!