
Folytatódik a tiltakozás a Székely Mikó Kollégium előtt, az Igazság Napjára pedig autóbuszjáratokat indítanak Erdély minden részéből – tájékoztatott Nemes Előd, az EMNP háromszéki elnöke.
2012. augusztus 18., 08:012012. augusztus 18., 08:01
2012. augusztus 18., 08:112012. augusztus 18., 08:11
A helyi pártok és szervezetek egyaránt Sánta Imre református lelkész mellé álltak az elmúlt hetek alatt, és többször is megjelentek a tiltakozó akción. A Mikó-ügy mindannyiunk ügye – nyilatkozták a politikusok, többek között a Néppárt helyi képviselői is. Nemes Előd, a Néppárt háromszéki elnöke is jelen volt a tüntetéseken, a Székelyhon.ro-nak korábban úgy nyilatkozott: támogatnak minden megmozdulást, ami a Mikó-ügyben történik, és személy szerint is úgy érzi, ki kell vonulni az utcára, és hallatni kell a hangunkat. „Értékeljük Sánta Imre kiállását, és mindenkiét, aki a Mikó-ügyben szeretne tenni valamit, a felhívásra pedig válaszolunk és ott leszünk az Igazság Napján” – mondta Nemes Előd.
A tízezres tüntetésre autóbuszokat indít az EMNT és a Néppárt a partiumi, a közép-erdélyi, valamint a székelyföldi régióból is. A Az Erdélyi Református Egyházkerület által „az igazság napjaként” meghirdetett tüntetés déli 12 órakor kezdődik. A jelentkezőket a területi EMNT-irodákban várják a szervezők.
További részletek a következő telefonszámokon igényelhetők:
Nagyvárad – 0259-220 126, Nagy József-Barna
Marosvásárhely – 0265-210 117, Szakács Júlia
Kolozsvár – 0264-333 461, Tóth Ágnes
Székelyudvarhely – 0266-210 575, Jakab Zsófia
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!