
Fotó: Nagy D. István
Minden formaság lezárult, így a napokban végérvényesen Sepsiszentgyörgy önkormányzatának tulajdonába kerül a román jegybank egykori épülete. Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a folyamat tanulságait is elemezték.
2014. január 30., 15:082014. január 30., 15:08
2014. január 30., 18:352014. január 30., 18:35
A jogállamiság romániai működésének mintapéldája lehet az, ahogyan ez az ingatlan végül a város tulajdonába került – vélekedett csütörtökön az ingatlan előterében Antal Árpád. A városvezető emlékeztetett, hogy 2004-ben a jegybank egykori ingatlanjai a megyei önkormányzatok tulajdonába kerültek, ez alól kivételt képezett Kovászna megye. Az a tény, hogy ebben az esetben a Román Ortodox Egyházhoz került az ingatlan, mutatja, hogy az állam elég jelentős módon beavatkozik az önkormányzatok tevékenységébe, ami komoly aggodalomra ad okot. Már csak azért is, hiszen egy időszakosan kinevezett kormány döntött arról, hogy egyenlőséget tesz az önkormányzatok és az ortodox egyház közé, ami mind alkotmányossági, mind az önkormányzatiság szempontjából komoly kérdőjeleket szül – vélekedett Antal Árpád.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke röviden összefoglalta az ingatlan elmúlt tíz éves történetét. Eszerint a Năstase kormány ugyan a megyei önkormányzat tulajdonába utalta át az épületet, 2005 januárjában viszont az egyház beperelte a megyei testületet, majd négy éves huzavona után a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék a felperes javára döntött. Az egyház 2011-ben érvényt is kívánt szerezni a bírósági döntésnek, viszont a végrehajtó és a karhatalmi jelenlét ellenére sikerült ezt megakadályozni, majd újabb két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy politikai döntés révén az ingatlan végül Sepsiszentgyörgy közvagyonába kerüljön.
Az erről szóló szerződést, jegyzőkönyvet és telekkönyvet egyébként szerdán kapták kézhez – tette hozzá Tamás Sándor. Az elnök hozzátette: két év alatt gyakorlatilag minden jogi lehetőséget kihasználtak, annak érdekében, hogy a jegybank önkormányzati tulajdonba kerüljön, végül politikai egyeztetésekkel sikerült is. A megyei önkormányzat elnöke úgy érzi összességében megérte ez a harc, még olyan körülmények között is, hogy a Korrupcióellenes Ügyészségen is feljelentették őt.
Antal Árpád ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy az egész történet arra is jó példa, hogy valóban vannak román és magyar megyék ebben az országban, ahol más és más módon alkalmazzák a törvényeket. Az elöljáró emlékeztetett, hogy a városnak 120 ezer eurónyi kiadást is jelentett az ingatlan megszerzése, hiszen cserébe az úgynevezett ADAS tömbházban kellett irodahelyiségeket biztosítaniuk az egyháznak. Csak ezt követően születhetett meg a vonatkozó kormányhatározat. Ezzel szemben Vráncsa megyében az önkormányzatok egy eurócentet sem költöttek, hogy ingatlant kapjanak – részletezte Antal.
Az ingatlan további sorsát illetően Antal Árpád elmondta, egyelőre amíg az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) Sepsiszentgyörgyre tervezett székháza elkészül, addig az intézmény időszakosan ide költözik. Emellett a rendőrség drogmegelőzési csoportja is helyet kap az ingatlanban. Ami az épület állagát illeti, mindként elöljáró úgy értesült, ez elfogadható. Korszerűsítési munkálatokról egyelőre korai lenne beszélni, de felmérik hogy mire is lenne szükség.
Az épületben egyébként hosszabb ideig az egykori vidékfejlesztési kifizetési ügynökség működik. Az intézmény iratainak egy része most is az épületben található.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!