
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Augusztus 18-án, szombat délután megtörtént a szalagvágás a Kézdivásárhelyet Kovásznával összekötő, 17 kilométeres útnál. A munkálat több mint 15 millió euróba került.
2012. augusztus 18., 17:002012. augusztus 18., 17:00
2012. augusztus 18., 22:182012. augusztus 18., 22:18
Délután két órakor elvágták az avatószalagot a Szentkatolnán is áthaladó, 121-es számú megyei útnál: a háromszéki megyevezetés mellett jelen volt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Olosz Gergely felsőháromszéki RMDSZ-es képviselő, valamint a kivitelező cégek, a Valdek Impex és a Vectra vezetősége is.
Tusa Levente szentkatolnai polgármester elmondta: egy nagy munkán vannak túl, ami nem valósulhatott volna meg a megyevezetés, valamint az RMDSZ parlamenti képviseletének támogatása nélkül. Az elöljárót követően Kelemen Hunor és Tamás Sándor mondott beszédet. Tamás kifejtette: az összefogás és a tenni akarás példaképe a megvalósítás. A munkálat révén több mint 15 millió euróból 17,1 kilométer utat építettek, elkészült két nagy és két kisebb híd.
A két nagyhíd Szentkatolna végében illetve Imecsfalva között található, a két kisebb Zabolán, illetve Páván épült - tájékoztatta a jelenlevőket a megyeitanácselnök, hozzáfűzve, hogy mindezek mellett kilenc kilométer járdát építettek, elkészültek a betonnal burkolt sáncok, többszáz közlekedési táblát szereltek. Ez utóbbiak esetében háromszéki premiernek számít, hogy nemcsak a települések nevét tüntették fel rajtuk magyarul illetve románul, hanem a főbb látnivalókról is tájékoztatnak. Olosz Gergely képviselő elmondta: nagy nehézségekbe kerül a szükséges anyagi támogatásokat kiharcolni, de továbbra is azon vannak, hogy a megkezdett munkákat folytatni lehessen. A képviselő kihasználta az alkalmat, hogy a jelenlevők figyelmét a Mikó-ügyre is felhívja, arra kérve őket, hogy szolidarizáljanak a kérdéssel, hiszen ez egy magyar-ügy.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!