Arccal és szívvel Budapest felé – interjú Tamás Sándorral

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Az elsők között igényelte a magyar állampolgárságot és regisztrált az idei választásokra Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint fontos, hogy bele tudjunk szólni a nemzetpolitikát alakító döntésekbe, és szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez tartozást, a szavazati jogot.

Bíró Blanka

2014. február 12., 20:182014. február 12., 20:18

2014. február 12., 20:412014. február 12., 20:41


– Miért tartotta fontosnak, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot?

– 1990 és 1995 között Budapesten éltem a feleségemmel. Ott végeztem az egyetemet, és meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarországon maradjak. Mindketten tudatosan készültünk arra, hogy a tanulmányaink befejezése után hazajövünk, és itthon dolgozunk. Amikor azonban lehetőség nyílt arra, hogy a szülőföldön maradással lehetett kérni a magyar állampolgárságot a már meglévő román mellé, akkor az elsők között megtettem.

Meggyőződésem, hogy itthon, a Székelyföldön kell élni és dolgozni, viszont ezt lehet úgy is, hogy közben magyar állampolgárok vagyunk. Az erdélyi magyarság, a székelyek eddig is arccal és szívvel Budapest felé éltünk, a magyar állampolgárság a szavazati joggal egy nagyon erős kötelék, a nemzeti összetartozást erősíti. Az, hogy elsők között kértem a magyar állampolgárságot, részemről jelzés is volt azok számára, akik odafigyelnek arra, hogy mit tesznek az erdélyi magyar önkormányzati vezetők.

– Mi a véleménye a külhoni állampolgárok szavazati jogáról, és az ezzel kapcsolatban megfogalmazódott ellenvéleményekről?

– Azt hiszem, szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez való tartozást és a szavazati jogot. Meg kell nézni az európai példákat, többek között a horvátok, de a románok is szabályozzák a választási törvényben, hogy a külföldön élő állampolgárok számára is legyen lehetséges a parlamenti választásokon a listára való szavazás. Nincs szó arról, hogy bele akarnánk szólni abba, hogy Magyarországon melyik település melyik utcájában csatornázzanak, vagy vezessenek be vizet, tehát az önkormányzati választásokon, sőt az egyéni kerületes választáson sem voksolunk, de egy országos lista esetén jogos, hogy legyen lehetőségünk választani.

Úgy érzem, ha a magyar nemzethez tartozunk, mint ahogy azt a magyar Alkotmány írja – de nemcsak ezért tartozunk egy nemzethez, hanem azért mert ez így a normális –, olyan kérdésekben, mint a nemzetpolitika alakítása kell hogy legyen beleszólási lehetőségünk. Az idei választáson arra nyílik lehetőségünk nekünk, külhoni magyar állampolgároknak, hogy szavazzunk egyik vagy másik magyarországi pártra, attól függően, hogy az adott párt miként viszonyul a nemzetpolitikai kérdésekhez.

A mindenkori magyar kormánytól azt várjuk, hogy olyan konkrét, gyakorlatias programokat indítson, melyek lehetővé teszik a szülőföldön maradást. Tudom, hogy a határon túli magyar szavazatok egy-másfél, de legtöbb két mandátumot tudnak befolyásolni az öszszes 199-ből. Ez elhanyagolható apróságnak tűnhet, de rendkívül fontos az érzés, hogy egyazon nemzethez tartozunk.

– Regisztrált-e a magyarországi választásokon való részvételre?

– A regisztrációban is első voltam. Augusztus elsején nyílt meg erre a lehetőség, azonnal jelentkeztünk a nyilvántartásba, én is, a feleségem is. Mindketten fogunk élni a szavazati jogunkkal. A választási kampányban pedig azt is el fogom mondani, hogy kire szavazok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
Hirdetés