Antal Árpád: úgy tűnik, terroristának számít a magyar

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Közel ezer fős tömeg jelent meg a szerdai tiltakozó akción a Kovászna megyei kormányhivatal előtt, ahol csütörtökön és pénteken Böjte atya, valamint Kató Béla mond imát. Antal Árpád az ellene indult bűnvádi eljárással kapcsolatban nyilatkozott.

Bencze Melinda

2014. december 17., 21:102014. december 17., 21:10

2014. december 17., 21:342014. december 17., 21:34

Folyamatosan duzzad a magyar himnusz énekléséért kirótt büntetés ellen tiltakozók száma. Szerdán a beszédek ideje alatt többen is a „Nem hagyjuk, soha!” szavakat kiabálták be. A magyar himnuszt öt alkalommal énekelték a tiltakozók, ugyanakkor az esemény végeztével spontán módon került sor a székely himnusz éneklésére is. A tiltakozássorozat harmadik napján Sánta Imre bikfalvi református lelkész tartott imádságot, valamint a szervezők bejelentették: csütörtökön Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, míg pénteken Kató Béla református püspök is jelen lesznek az akción.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a DIICOT által indított bűnvádi eljárással kapcsolatban kissé cinikusan megjegyezte, „ideje volt huszonöt évvel a forradalom kitörését követően terroristákat keresni és találni ebben az országban”. Mint magyarázta, ezúttal úgy tűnik, a magyarság számít terroristának Romániában, majd megjegyezte: ha nem lenne tragikus, nevetnénk az eseten.

Kifejtette, egyelőre még nem derült ki, hogy a magyar himnusz SZKT-n való eléneklése, vagy az ott megfogalmazott álláspont-e a probléma, ugyanakkor továbbra is fenntartja azon kijelentését, miszerint megismétlődhetnek az 1990-es marosvásárhelyi etnikai zavargások Székelyföldön, amennyiben Marius Popica prefektus folytatja a bosszúhadjáratát. Mint fogalmazott, akkor sem a magyarság érdeke volt a zavargások kitörése, ahogyan most sem – zárta gondolatmenetét a városvezető.

Halálos fenyegetések és gyűlölködő, trágár kommentek tömkelege zúdult Antal Árpád Facebook oldalára, miután a szélsőséges román politikus, Bogdan Diaconu megosztotta a saját Facebook oldalán Antal Árpádnak a prefektúra épülete előtt tartott himnuszéneklést bemutató fényképalbumát.
A megosztás mellé Diaconu véleményét is mellékelte: „miközben Antal Árpád kivezényeli a magyarokat himnuszt énekelni, mi arra ébredünk, hogy a magyar szélsőségesek Magyarország számára sajátítják ki a román földet és mi nem teszünk semmit”. Ezt követően több mint százan fenyegették meg, valamint magyarokat kiutasító tartalmú megjegyzéseket a városvezető közösségi oldalán.

A Diaconu megosztását követően a szélsőségesek felvetették, hogy a székely zászlót be kellene tiltani, az erdélyi magyaroknak a román állampolgárságát meg kellenne vonni, és a mongol származású magyarok választhatnak: vagy elmennek az országból, vagy meghalnak. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az ügyel kapcsolatosan értesíti az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, az ügyészséget, valamint a diplomáciai testületeket – tájékoztat az RMDSZ háromszéki sajtóirodája. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés