Fotó: RMDSZ.ro
Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) öt polgármester, három alpolgármester és négy helyi tanácsos esetében.
2016. december 20., 12:332016. december 20., 12:33
Kis József (fotó), a Kovászna megyei Zágon polgármesterének esetében adminisztratív érdekellentétet állapítottak meg a felügyelők – számol be az Agerpres.
Az ANI közleménye értelmében a polgármester úgy állított ki iratokat (annak a határozatnak az indoklását, amellyel a Zágon község magántulajdonában lévő legelőt használatba adják a Zágoni Gazdák Egyesületének) és kötött szerződéseket (a zágoni polgármesteri hivatal és a Zágoni Gazdák Egyesülete között), hogy ezekben, a Zágoni Gazdák Egyesületének tagjaként anyagilag érdekelt volt.
Az ANI ugyanakkor Arad, Krassó-Szörény, Dâmboviţa és Brassó megyei polgármesterek, alpolgármesterek és helyi tanácsosok esetében is vizsgálatot kezdeményezett.
Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.
Szeptemberben korszerűen felújított, kibővített és modernül felszerelt épületben kezdik meg a tanévet a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskola tanulói. Ez a napirendi pont volt az egyik fő témáját Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésének.
Hosszú évek munkáját tükrözi a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztálya. A háromszoros kapacitású, korszerű betegellátó egység augusztus 25-én, reggel 8 órától fogadja a betegeket.
Három autó karambolozott csütörtökön kora délután Sepsikőröspatak közelében, a 12-es országúton. A balesetet figyelmetlenség okozta.
Szeptembertől megváltozik a helyi roncsautóprogram – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. A háromezer lejes pénzösszeg kifizetése helyett kerékpárvásárlást vagy öt évre szóló városi buszbérletet finanszíroz az önkormányzat.
A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.
Elrajtolt a 2025-ös Com’ON Sepsi közönségszavazása, amely során Sepsiszentgyörgy lakói arról dönthetnek, a helyi fiatalok által benyújtott kezdeményezések közül melyek valósuljanak meg. A voksokat augusztus 8-ig lehet leadni.
Az utolsó pillanatban megfejelt összköltségvetéssel a sepsiszentgyörgyi Életmentő kupakok Egyesületnek sikerült teljesíteni az évente kitűzött célt: nyári táborba vinni néhány hátrányos helyzetű gyereket.
Nem hagyták sértetlenül a júliusi viharok Erdővidék büszkeségét: a köpeci szil, amelyet 2011-ben az év fájának választottak Romániában, ismét elveszítette egy ágát. A több mint háromszáz éves famatuzsálemnek így már csak egyetlen ága maradt.
szóljon hozzá!