
Idén is lesz alternatív program a Szent György Napok alatt, kARTa Session néven a korábbi Charta nyomda székhelyén. A szervezők érdekes, színes programokat ajánlanak: lesz jóga, masszázs, kiállítás, koncert és számtalan lemezlovas is.
2014. április 28., 13:052014. április 28., 13:05
A rendezvényt idén a Tone Troopers és a Lármafa Egyesület szervezi, így változatos, színes programot kínálnak: a megszokott elektronikus zenei felhozatal mellett rengeteg élő koncert, illetve tradicionális, keleti vonalat megszólaltató zenei előadás is lesz. Páll Gecse Ákos szervező elmondta: nappal és éjszaka egyaránt lesznek események, napközben két napos jóga-műhelymunka lesz, ezzel párhuzamosan pedig egy masszázspavilon is működik, ahol szabadtéren, de mégis intim környezetben lehet masszázst igénybe venni. A masszázs a Happy Hour címet viseli, az érdeklődők rendelkezésére Horváth Linda Svájcban tanuló masszőr áll. Ki lehet próbálni a masszázst, akupunktúrás kezelést, köpölyözést és a mokszát is – utóbbi a gyógyító energia átadását jelenti, fekete ürömből készült gyógynövény rudacskákkal gyógyítja a különböző betegségeket.
Egy másik érdekes esemény az Actor’s Digest, amely már tavaly nagy sikernek örvendett. Múlt évben a Tamási Áron Színház munkatársai, színészei főztek a résztvevőknek, idén Fatma Mohamed és Ion Fiscuteanu Jr., az Andrei Muresanu Színház színészei fognak szakácskodni.
A jó hangulatot a lemezlovasok biztosítják, a szervezők relaxáló zenével fűzszerezett hétvégét ígérnek. A szervezők kiemelték a magyarországi Üzgin Űver zenekart, akik szombaton lépnek fel, rengeteg hangszert megszólaltatva.
A programokra szombaton és vasárnap déltől másnap reggelig kerül sor az egykori Charta nyomda épületében, illetve szabadtéren.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!