
A Szövetség Románia Fejlődéséért Párt (UNPR) helyi vezetője, Grigorescu Joachim felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a sepsiszentgyörgyi szovjet obeliszken falmászást tartanak a városnapokon. A pártvezető pert is fontolgat.
2012. május 08., 15:172012. május 08., 15:17
2012. május 08., 15:312012. május 08., 15:31
„Akárminek is a jelképe, de a múltban jelentőséggel bírt, és van, aki számára még mindig ér valamit a szovjet emlékmű. Éppen ezért felháborító, hogy falmászásra, amatőr alpinizmusra adnak engedélyt, és erre használják a városközpontban álló obeliszket. Inkább költöztessék el, semmint ilyesmire használják” – közölte felháborodottan Grigorescu Joachim, az UNPR helyi elnöke. Véleménye szerint azzal, hogy falmászásra használják az emlékművet, megcsúfolják azt, ezért akár be is perelné a várost.
Az ügyben megkerestük Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzsert is, aki elmondta: húsz éve használják már városnapok alatt a maradványokat, mivel nem lehet teljes emlékműről beszélni, és eddig senkit nem zavart. „Az obeliszk, azaz a csonka kőoszlop egy olyan korszakra emlékeztet, melyre nem vagyunk büszkék, és hiába magyaráztuk, hogy a közös temetőben van a helye, mivel a parkban senki nem halt meg és ez nem sírhely, még nem született megoldás. Senki nem gyaláz meg semmit, erről szó sincs, ha már van egy ilyen oszlop a városközpontban, akkor használjuk ki” – mondta a városgazda.
Az emlékmű nem sírhelyre van felállítva – mondta korábban Antal Árpád András városvezető is, hozzátéve, hogy a jelenlegi katonai lőtér helyén alakítanák ki a hősök temetőjét, ahol a szovjet hősök emlékműve is helyet kapna. Az obeliszk pártutasításra készült, éppen 1944 centiméter magas, utalva a „felszabadulás” évére, a csúcsán kivilágítható, ötágú vörös csillag volt, az alján feliratok és bronzplakett, amely egy szovjet katonát és tankokat ábrázolt. Az obeliszkről 1991-ben alpinisták szerelték le a csillagot, a feliratokat és a domborművet, ezeket azóta a Székely Nemzeti Múzeumban őrzik.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!